Prestige

5 jel, hogy összeillesz a pároddal!

5 jel, hogy összeillesz a pároddal!

osszeillo.jpgIsmert tény, hogy egy jól működő párkapcsolat alapja a jól sikerült párválasztás. Mikor választunk jól? Ha jól működünk együtt a hétköznapokban? Ha szenvedélyes a kapcsolatuk? Netán, ha hasonló az érdeklődési körünk? Nézzük meg a kapcsolat pilléreit:

  • Kémia

A kémia az egész párkapcsolat alatt rendkívül fontos alkotóelem. Kémiának nevezzük a kapcsolat kezdetén azt a bizonyos szikrát, amely szerelmi kapcsolattá kovácsolja az ismerkedés periódusát. A kinézet, az illat, a hang, a másik testének tapintása idézi elő. Az biztos, hogy a kémia később is összekötő erő, e nélkül aligha mondhatod magad elégedettnek a kapcsolatban. Gyakran feltett kérdés, hogy mi a fontosabb: a kémia vagy a hasonló értékrend? A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az ideális párkapcsolat a kettő harmonikus ötvözetéből áll. A hasonló értékrend szövetségeseké teszi a párokat, a kémia pedig testi szenvedéllyel gazdagítja az együttlétet.

  • Habitus

Ha egyikőtök pörgős, kimozdulós, izgalmat kereső a másik viszont nyugodt vérmérsékletű, csendes, lassú típus, akkor az együttélés során sok súrlódásnak lesztek tanúi. Harmonikus párkapcsolatban az életritmus, hétköznapi élet tekintetében természet adta az összeillés. Azonosak vagy nagyban hasonlóak a szokások, ízlés, alvásritmus, költekezés, szülőkkel való kapcsolattartás, konfliktusok kezelése, helyzetek megoldása.  Minél inkább eltértek az életvezetésre vonatkozó kérdésekben, annál több konfliktus adódik a kapcsolatban, vagy annál inkább igyekeztek görcsösen alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni. Ám temperamentumunk, habitusunk genetikailag befolyásolt, nem változtatható. Az életritmusunk tekintetében csak rövid távon igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, tartós kapcsolatban csak hasonló életvezetésű párral tudunk lemondások sorozata nélkül együtt élni.

  • Egymás elfogadása

Lényeges kérdés egy kapcsolat során, hogy a párunkat a hibáival együtt fogadjuk el vagy folyton csak kritizáljuk abban a reményben, hogy sikerül őt megváltoztatni. Ha megvan az összhang, a szeretet és a fejlődési lehetőség, akkor hosszú távú, kiegyensúlyozott kapcsolatra számíthattok. Ha ez nem működik, akkor nincs nagy jövője a kapcsolatnak.

  •  Közös tervek, célok

Ugyanazok a rövid és hosszú távú terveitek a meghatározó kérdésekben? Ha a terveitek összeillenek, akkor nagy valószínűséggel ezen a téren nem lehet baj. Például ha az egyik fél egy családi házban nagy kerttel tudja csak elképzelni az életét, a másik pedig egy lakásban szeretne élni, vagy ha a pár egyik tagja szeretne gyereket a másik viszont nem, akkor ezek áthidalhatatlan szakadékot jelentenek. Az idő előrehaladtával a tervek egyre komolyabbá válnak.

  • Pénzügyek

Bár a szerelem hevében talán egyáltalán nem tűnnek fontosnak az anyagiak, az együttélés bizony nem lesz könnyű, ha ebben a kérdésben eltérően gondolkoztok. Heves vitákat válthat ki, ha az egyikőtök meggondolatlanul szórja a pénzt, míg a másik a fogához veri a garast, és fösvényként éli mindennapjait.  Ezek a konfliktusok pedig akár alá is áshatják a kapcsolatot.

MSylwia

Társkereső Akadémia

 

 

 

5 jel, hogy összeillesz a pároddal! Tovább
7 tény, amit nem tudtunk a szexről!

7 tény, amit nem tudtunk a szexről!

csokta.jpgSokan sok helyen írtak már a szexről, egyre kevésbé számít tabutémának. Tények, érdekességek, statisztikák szexről, amiket eddig nem tudtunk:

Azok a férfik, akik rendszeres, aktív szexuális életet élnek, nagyobb valószínűséggel élik meg a 80. születésnapjukat! Sőt! Egy kutatás kimutatta, hogy átlagosan öt évvel élnek hosszabb ideig azok a férfiak, akik minden reggel megcsókolják a társukat, mint, akik ezt nem teszik. 

A férfiak orgazmusa átlagosan 6 másodpercig tart, míg a nőknél ez 20 másodperc. Az utóbbiért jobban meg is kell dolgozni, a nők átlagosan 12 perc alatt érnek el a csúcsra, míg a férfiaknak ehhez képest akár  2,5 perc is elegendő.

A fejfájás nem lehet kifogás, mivel a szeretkezés pont jótékonyan hat a fejfájásra. Az orgazmus a felszabaduló endorfin hormonoknak köszönhetően hatásos fájdalomcsillapító. Az endorfinok az ópiumfogyasztáshoz hasonló eufórikus állapotot idéznek elő a szervezetben.

A nők peteérés alatt hajlamosabbak a félrelépésre. Sőt! A termékeny időszakban alapvetően változhatnak meg a nők viselkedési, öltözködés szokásaik, mindennek mozgatórugója a másik nem figyelmének felkeltése. Mindez természetesen teljesen tudattalanul zajlik.

" A férfiak átlagosan 16,9 éves korukban vesztik el szüzességüket, míg a nők 17,4 évesen. Abban, hogy mikor veszítjük el szüzességünket, nagy szerepet játszanak a gének."

Kutatások szerint férfiak és nők kétharmada fantáziált már másokról, miközben partnerével szexelt. Angelina Jolie? Brad Pitt?

A férfi biciklisták akár impotenssé is válhatnak, hiszen a bicikliülés nyomja az ágyékukat, és ha túl sokat ülnek rajta, akkor ez maradandó károkat okozhat és merevedési zavarokhoz vezethet.

A párok több mint 40%-a elégedetlen saját szexuális életével. Úgy tűnik, hogy ennek ellenére, nem mernek őszintén beszélni róla.

Érdekesség: a szívinfarktusok 6%-a szex közben történik. Azok közül, pedig 90% félrelépés közben. Óvatosan…

 MSylwia

Társkereső Akadémia

7 tény, amit nem tudtunk a szexről! Tovább
Karácsonyi fegyverszünet, avagy férfi és nő másképpen készül a Karácsonyra!

Karácsonyi fegyverszünet, avagy férfi és nő másképpen készül a Karácsonyra!

karacsony_fegyverszunet.jpgÉrtsük meg az ellenkező nemet, és kerüljük el idén a karácsonyra való készülődéssel járó stresszt! 

A sikeres, feszültségtől mentes Karácsonyhoz hozzájárul, hogy a különbségeink ellenére megértsük egymást, és eredményesen együtt tudjunk működni. Könyvek és cikkek ezrei szólnak arról, hogyan legyen tökéletes a karácsonyi vacsora, hogyan dekoráljunk, hogyan díszítsük fel a lakást, mik a legújabb trendek, de arra nem sok irodalom született, hogyan legyen kiegyensúlyozott, stressz menetes időszak a karácsonyi készülődés a családdal, párunkkal. 

Az év ezen időszaka még jobban kiemeli a két nem közötti különbségeket. Ilyenkor sok kihívással kell megbirkóznunk, melyek próbára tesznek bennünket. Egyre idegesebb az ember, előkerülnek a szőnyeg alá söpört problémák, és akár a semmiségektől is falra mászunk. Érdekes felmérés született Nagy-Britanniában: az év első hétfőjén többen adják be a válókeresetet, mint az év bármely napján.

Főbb különbségek:

Vásárlás -  A férfiak miért hagyják utolsó pillanatra a bevásárlást, a nők miért csinálnak olyan nagy ügyet belőle? „Honnan tudhatjuk szenteste napján, hogy mindjárt zárnak a boltok? Onnan, hogy a férjünk karácsonyi beszerző körútra indul.”

A férfi és a nő merőben másképpen közelíti meg az ajándékok és a karácsonyi bevásárlás kérdését. A legtöbb férfi úgy érzi a vásárlás nemcsak utálatos dolog, hanem az egészségére is káros.  A férfiak december 24-én délután fél tizenkettőkor alig 20 perc alatt az egész családnak be tudják szerezni a karácsonyi  ajándékokat. Tudják hány darab ajándékkal kell hazatérni, talán azzal is tisztában vannak mi legyen az, majd határozott sprinttel leakasztják a bevásárlóközpontok polcairól amire szükségük van, nem cikáznak feleslegesen a sorok között. Nem mérlegelnek órákat kezükbe tartva a kiszemelt dologgal, vajon a nagynéni mennyire fog örülni a leakasztott sálnak, parfümnek, számzáras lakatnak, zenélő zseblámpának, retikülnek, bonbonnak. 20 perc alatt 25 ajándékot képesek egy helyen begyűjteni.  Nekivág, vásárol, becsomagoltat, hazamegy, feladat kipipálva!  És felteszi a kérdést: „Mit kell ebből olyan nagy ügyet csinálni? Mit kell ezen annyit stresszelni?” 

Ezzel szemben a nők 20 százaléka már szeptemberben megkezdi a karácsonyra való készülődést. Egyedül vagy kis barátnői társasággal nekivágnak az egész napos  kirándulásnak. Egyik üzletből ki, a másikba be, kerületből kerületbe cikáznak, fogdosva, kipróbálva, kóstolgatva, „még meggondolom, máshol is megnézem kiáltással” visszatéve. A nők imádnak vásárolni, de csak abban az esetben, ha nem szorítja őket az idő. Mivel karácsony előtt a feladatok nagy része rájuk hárul, így amikor úgy érzik, hogy az irányítás kicsúszott a kezükből, és kevés idejük jut a vásárlásra, sőt nem találják a megfelelő ajándékot, bizony elkezdenek idegeskedni. Kicsit úgy érzik ezen és rajtuk múlik a család, a rokonok, ismerősök boldogsága.

Miből jönnek a feszültségek a közös vásárlás alkalmával?

Ismerős? A nő tűnődik mit is kellene venni - mi fog tetszeni anyósnak, apósnak, nagyinak, kis Petinek – miközben a férfi alig várja, hogy tegye már be a nő azt az átkozott ajándékot a kosárba, és robogjanak a pénztárhoz. A nő megkérdezi: „Szerinted ennek örülni fog Mancika?” „ Persze, csak menjünk már” - jön a válasz. A férfi nyeli a mérgét, a nőt bosszantja, hogy a férfi miért nem veszi ki a részét ebben a fontos feladatban, miért nem mond véleményt, és miért csak azt szajkózza, hogy mikor lesz végre ebéd?

Ennek tükrében hogyan vásároljunk?

Ha a párok közösen indulnak vásárolni – annak érdekében, hogy együtt is térjenek haza, és ne robbanásig feszüljön a helyzet:

Ne legyenek hiú ábrándjaink: a férfi maximum fél órát bírja  a vásárlást. Ha olyan bevásárlóközpontot választasz, aminek van műszaki osztálya, esélyed van arra, hogy nyugodtabban nézelődhetsz, amíg a legújabb fúrógépet és LCD Tv- t kipróbálja. Motiváljuk a férfit vásárlás közben, és egyértelmű támpontokkal lássuk el, hogy a problémamegoldó képességük előjöjjön. De az online vásárlás csodákra képes!

Örömszerzés - azaz az ajándék

A férfiak számára az ajándékozás egy újabb megoldandó feladat. Életbe lép a praktikusság ténye, így előszeretettel ajándékoz a barátnőjének, feleségének hasznos tárgyat amely megold valamilyen problémát. Valljuk be, amikor a nő a Karácsonyfa alatt a férjétől kapott ajándékokat bontogatja  és meglátja a mindenre képes, a mop fejjel ellátott 1200 centrifugán pörgető felmosó szettet vagy a legújabb méregtelenítő lábáztatót esetleg a fogyókúrázok kézikönyvét,  nem lesz őszinte a mosolya, és nem ugrik elalélva a férje nyakába. Pedig való igaz, hogy praktikus találmány. A nő arra vágyik, hogy valami személyes ajándékkal lepjék meg, pl: amit múlt hónapban mutatott a kirakatban a férjének.(na erre biztosan nem fog emlékezni a férfi). Egy felmérés szerint „a nők 65 százaléka szeretne ékszert karácsonyra, de csak a férfiak 42%- a vásárol ilyet”

A férfiak gyakran nem tudnak mit kezdeni a romantikus kérésekkel: Egy nő több törődést igényelt a férjétől, válaszul a férj másnap elvitte a kocsiját lemosatni!

 A titkos karácsonyi fegyver: a cipő!

A férfi, ha nem tud mit vásárolni, vegyen egy szép cipőt ruha helyett. A férfiak többségének nem jut eszébe a cipő, mint ajándék, pedig a nők odavannak értük. A ruhával ellentétben a cipőhöz nem kell fogyókúrázni, egyetlen olyan testrész amely se nem hízik, se nem fogy.  A nők megszállottan viszonyulnak a cipőkhöz, mint a férfiak a sporthoz. Vidd el a szíved választottját egy cipőboltba, titokban jegyezd fel, milyen márkájú, méretű amiért rajong, és osonj vissza egyedül megvásárolni a hőn áhított darabot.  Meglátod,  a legnagyobb örömet sikerül vele idén szerezni. 

Hogyan működhet együtt a férfi és a nő karácsony előtt? Avagy a kommunikációs különbözőségek!

Ki sem látunk karácsony előtt a teendőkből: lakásdíszítés, ajándék vásárlás, csomagolás, nagytakarítás, karácsonyi menü megtervezése, fenyőfa kiválasztása, sütemények megsütése, családlátogatás kilogisztikázása ….és a lista nem ér véget.

Igen ám, de sok férfi szívesen segítene, de a nők nem mondják meg egyértelműen, hogy mit várnak el tőlük. A férfi úgy érzi ki kell találnia a nő szándékait, gondolatait. A nők burkolt kifejezéseket használnak: „Ádám, lenne kedved kitakarítani a konyhát?„ Erre Ádám logikus válasza ”Nem.” Kinek van épp szombat délután kedve kitakarítani a konyhát, Ádám sem kivétel, ha mást is csinálhat… Burkoltan a nő arra célzott, hogy szeretné, ha ma a férfi rendbe tenné az említett helységet. Ehelyett: alkalmazzuk: „Drágám ma nagyon sok dolgom van, kérlek segíts nekem abban, hogy ma délután kitakarítod a konyhát.”  (határidő pontos kéréssel célravezetőbb). A férfiak a burkolt megjegyzésekből nem következtetnek a valódi mondanivalóra, ők egymás között is egyenes közvetlen mondatokkal kommunikálnak.  Rövid, célratörő, megoldásközpontú, lényeget hangsúlyozó mondatokat használnak és várnak el. Ha a férfi idén a rántott ponty helyett, most sült kacsát szeretne, eképpen hozakodna elő: „Együnk idén kacsát!”  és nem köntörfalazna.

Egy másik szituáció: A nő ki sem látszik december 24-én a tennivalókból, a férfi sejti, hogy valami kis feszültség van, ezért megkérdezi: "Jól vagy?„ Mire a feleség „Igen” Valójában, nagyon pocsékul van, és azt akarja tudatni, hogy el kellene egy kis segítség, nem igaz, hogy a férfi nem veszi észre. A férfi az igen után megnyugszik, még annyit odatesz: „ akkor jó” Ezzel kész is, véget ért a meghitt hangulat. És a férfi nem érti miért haragszik rá a nő, hiszen azt mondta jól van…Ezért érdemes megérteni egymás gondolkodásbeli különbségeit!

Hogyan beszéljünk a férfiakkal? A nő egyenes beszéddel közölje mondanivalóját. Kérdésekkel csak felvet, de nem tartalmazza valódi szándékát. „Le tudod hozni a padlásról a díszeket? „ Persze, hogy le tudja hozni, van létra, és lába…Lánykéréskor a férfi részéről nem az hangzik el: „Hozzám tudnál jönni feleségül?" Hanem „Hozzám jössz?”

Most még időben vagyunk a karácsonyi készülődéshez, és főleg ahhoz, hogy idén minimalizáljuk az ezzel járó stresszt és az otthonunk ne a nemek harcának színtere legyen! Kívánom, hogy idén minden férfi és nő boldog, feszültségmentes, testi-lelki szellemben gazdagabb karácsonyt éljen meg. Érdemes megfogadni a tanácsokat! Várom a visszajelzéseket januárban!

MSylwia

Társkereső Akadémia

 

Karácsonyi fegyverszünet, avagy férfi és nő másképpen készül a Karácsonyra! Tovább
A diplomások a legszégyenlősebb társkeresők

A diplomások a legszégyenlősebb társkeresők

tarskereses_fenykep.jpgAz online társkeresők egyik legnagyobb dilemmája, hogy tegyenek-e fel magukról fotót (és ha igen, milyet) a társkereső oldalra, ahová regisztráltak. Annak, hogy valaki nem tölt fel magáról fotót, több oka lehet: szándékosan rejtőzködik valamiért (pl. munkatársak, családtagok elől), vagy félénk, esetleg egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy fotót mutasson magáról.

Legfrissebb hazai kutatás szerint a társkeresők kétharmada tölt fel magáról fényképet társkereső oldalra, a nők valamivel szívesebben teszik meg ezt, mint a férfiak, bár a különbség minimális a két nem között. Ami azonban már szembetűnőbb, a diplomás társkeresők szégyenlőssége, derült ki a VagyokNeked.hu felméréséből.

A diplomás társkeresőknek ugyanis csupán 55%-a tölt fel magáról készült fényképet, ami jóval az átlag alatti érték. Leginkább a vidéken élő és negyven év feletti diplomásokra jellemző, hogy ilyen módon inkább az arctalanságot választják és kevésbé merik megmutatni magukat a többi társkeresőnek.

„Az idősebbek és a kisebb településeken élő diplomások óvatosságának egyik oka lehet, hogy őket környezetükben többen ismerik. A negyven felettiek gyakran több kudarc után fordulnak az online társkeresés felé, az óvatosság mellett ott lappang a bizonytalanság, az ambivalencia és időnként a szégyenkezés is. Fontos tényező lehet, hogy nagyobbnak ítélik a pártalálás tétjét is, így ezek együttesen okozhatják ezt a kép nélküli tétovaságot” - tette hozzá Gotthardt Zsóka klinikai szakpszichológus.

A társkereső oldal kutatása során azt is megvizsgálta, hogy az országon belül melyik megyére jellemzőbb leginkább a fotó nélküli társkeresés a diplomások körében. A listát Tolna megye vezeti, itt a diplomás társkeresők fele sem tölt fel fotót magáról társkereső oldalra, míg Baranyában inkább a férfiak, Borsodban pedig inkább a diplomás nők a szégyenlősebbek. A legbevállalósabb társkeresőket a főváros mellett Pest, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben találjuk. A legnagyobb arányban a veszprémi diplomás férfiak és a Komárom környéki diplomás nők töltenek fel fotót magukról, az országos átlagot jócskán túlszárnyalva (74 és 72 százalékban).

A helyes fotó kiválasztása egyébként egyáltalán nem könnyű, ezzel főleg akkor szembesülnek a társkeresők, amikor hosszabb-rövidebb mérlegelést követően eljutnak egy társkereső oldal regisztrációjáig. Ha tényleg komolyan gondoljuk a társkeresést, ne sajnáljuk rá az energiát! Érdemes akár profi fotóshoz fordulni, de megkérhetjük egy barátunkat is, hogy segítsen. Ne feledjük, a képeket ma már nagyon egyszerű szerkeszteni is!

A VagyokNeked.hu javaslatai a társkereső oldalakra feltöltött fotókkal kapcsolatban:

Mindegy, hogy egész alakos vagy csak arckép, de ha előbbit választjuk, mindenképpen olyan fotó legyen, amin az arcunk is jól látható!

Csak mi szerepeljünk a fotón, nem a barátainknak, kiskutyánknak keresünk társat, hanem magunknak!

Próbáljunk meg pozitív képet készíteni, készíttetni magunkról, azaz mosolyogjunk, legyünk vidámak rajta!

Ha tényleg komoly kapcsolatot keresünk, ne legyen a fényképünk sem kihívó, túl sokat mutató, hiszen ezzel éppen az ellenkezőjét üzenjük: könnyen megkaphatók vagyunk!

Kerüljük a homályos, tipikusan tükörben mobillal készült szelfiket, legyünk igényesek a fotóinkkal!

A diplomások a legszégyenlősebb társkeresők Tovább
Hol ismerkedtetek meg? Ezt árulja el a kapcsolatotokról! Valóban fontos, hogy hol találkoztatok?

Hol ismerkedtetek meg? Ezt árulja el a kapcsolatotokról! Valóban fontos, hogy hol találkoztatok?

randi.jpgMinden párnak megvan a saját története, hogyan hozta őket össze a sors. Az, hogy hol ismerkedtetek meg, árulkodó lehet a kapcsolatotokra nézve. Egyesek az internet segítségével, mások a barátok révén, néhányan a munkahelyen vagy a szórakozóhelyen jöttek össze. Nézzük, mit mutatnak a statisztikák.

1. Munkahelyen – avagy házinyúlra mégis lövünk?

Praktikusnak tűnik a munkahelyen való ismerkedés, hiszen a társkeresés hagyományos színterei beszűkültek. Szinte adja magát a helyzet: közös munka, ebédszünet, kávészünet, csapatépítő tréningek. A munkahelyen szövődő kapcsolatok nem ritkák, óhatatlan, hogy az ember közelebb kerül azokhoz, akikkel az idejének jelentős részét együtt tölti. Ugyanakkor sok kellemetlenséggel is kell számolnia az így egymásra találó pároknak. Nem egy munkahelyen a kialakulóban lévő kapcsolatot titokban kell tartani, akár a felek állásába is kerülhet. Statisztikák szerint a munkahelyen kialakult szerelmek nagy valószínűséggel végződnek házassággal, de itt nem a klasszikus „főnök-titkárnő” vagy „orvos-asszisztens” viszonyára kell gondolni, melyek legritkábban élik meg az aranylakodalmat.  

2. Internet – Érdemes kipróbálni

Akár elfogadjuk, akár nem az online társkereső oldalak fénykorukat élik, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Kutatók arra mutattak rá, hogy az interneten született ismeretségekből származó házasságok tartósabbak szemben a hagyományos módon szövődött kapcsolatoknál. Akik az internetet hívták segítségül, hogy megtalálják a Társunkat, feltehetően nem csupán futó kalandot kerestek, hanem komoly kapcsolat reményében regisztráltak valamely társkereső oldalon.  Mivel a szándék komoly, a tartós boldogság érdekében nyitottabbak a párok a kompromisszumra, és tudatosabban élik meg a kapcsolatot. Ma már az interneten való ismerkedés az egyik legígéretesebb módja annak, hogy valóban megtaláljuk a megfelelő társukat.

3. Baráti társaság vagy közös hobbi: jó alap

Baráti társaságban sikerült megismerkednetek? A hobbitok hozott össze benneteket? Az, hogy egy közös ismerősötök révén találkoztatok jó alap, mivel ugyanannak a személynek a társaságát kedvelitek, kevesebb a rizikó. Remek kiindulópont a kapcsolatotokra nézve, hiszen egy közös érdeklődési kör, az azonos értékrend vagy a hasonló szabadidő eltöltése könnyebbé teszi a hétköznapokat is. Hosszú távú szerelemre számíthattok.

4. Szórakozóhelyen: főszerepben az egyéjszakás kalandok

Discoban, szórakozóhelyen való ismerkedés esetében a rövid távú, futó kalandoké a főszerep. A szórakozóhelyeken jellemző a gyors fellángolás - a szexuális vonzerő alapján -, melyek az egyéjszakás kalandok után véget is érnek, anélkül, hogy az illető nevét megtudtuk volna. Nem ritkán italozás közben gabalyodnak egymásba a párok, a kapcsolat sikere elég ingatag. Természetesen vannak kivételek, de érdemes tisztázni és résen lenni, ki mit remél a kapcsolattól. Sokaknak az ilyen helyeken nem a hosszú távú ismerkedés a célja, csupán az alkalmi kalandokat keresik.

Érdekesség: A párok 51 százaléka úgy véli, hogy az a hely, vagy helyzet, ahogyan találkoztak befolyásolhatja a kapcsolatuk sikerességét. Arra a kérdésre, „hogyan ismerkedtetek meg?” nem mindig adunk őszinte választ, leginkább az internetes ismerkedés tényét ferdítjük el.

MSylwia

prestige.blog.hu

Hol ismerkedtetek meg? Ezt árulja el a kapcsolatotokról! Valóban fontos, hogy hol találkoztatok? Tovább
Találd meg még idén az Igazit!

Találd meg még idén az Igazit!

TÁRSKERESŐ AKADÉMIA - párkeresés felsőfokon

 

        Egyedül vagy?    Keresed az igazit?    Eddigi módszereid nem váltak be?

Színvonalas szolgáltatás - egyéni tanácsadás - kedvező ár

 

A boldog párkapcsolat, a tartós és harmonikus házasság kulcsa a megfelelő Társkiválasztása!

Hidd el, Te is megtalálod a Társadat, csak tegyél érte végre valamit!

  • Egyedül vagy?
  • Véget ért egy hosszú kapcsolatod, és nem tudod, hogyan kezdj bele az ismerkedésbe, randizásba?
  • Fogalmad sincs, hol ismerkedj, mert a szórakozóhelyek és a discok nem a Te közegeid?
  • Elakadtál a párkeresésében?
  • Nem tudod hogyan kell sikeresen randizni és pozitív benyomást tenni a másikra?
  • Szeretnél végre társra találni, de ötleted sincs, hogy ez miért nem sikerül? Sokadik kapcsolatod megy tönkre és nem érted miért?
  • Csalódtál a társkereső irodákban és az online oldalakban?

Vagy

  • Megtaláltad a párodat, de tanácsra lenne szükséged, hogy harmonikus, kiegyensúlyozott hosszan tartó kapcsolat legyen a Tiétek?

 

A Magánéleted sikereiért! Ha már nemcsak keresni akarod, de meg is szeretnéd  találni az Igazit!

 

Színvonalas szolgáltatás  - egyéni tanácsadás - kedvező áron

A társkeresésben szerzett több éves szakmai tapasztalat alapján, kipróbált és bevált módszerekkel segítek megtalálni a Hozzád illő Társat! Kiket várok? Elsősorban olyan társkeresőket várok, akik komoly, értékekkel teli kapcsolatra vágynak, és ők maguk is aktívan részt kívánnak venni a saját boldogságuk megtalálásában.

Mit várhatsz a személyes tanácsadástól?  Valódi gyakorlati útmutatókat!

Ha mindent ugyanúgy csinálsz, ahogy eddig, akkor valószínűsíthető, hogy az eredmény sem változik az eddigiekhez képest. Egy külső szakember rögtön látja és rá tud világítani az esetleges problémákra, hibákra. beszélgetés végére tele önbizalommalúj tervekkelstratégiával vághatsz bele az ismerkedésbe, randizásba. Végigkísérlek a társkeresés különböző szakaszain és támogatlak a boldogság megtalálásához vezető úton.

  • Személyre szabott társkereső stratégiát építünk fel, útmutatást nyújtok a tökéletes társ megtalálásának módjáról
  • Foglalkozunk az önbizalom építéssel, ami elengedhetetlen az Igazi megkereséséhez és megtartásához (ha az önbizalmad nincs a helyén, folyton ugyanazokat a partnereket vonzod, akikkel eddig sem sikerült a párkapcsolatod)
  • Megnézzük, hol és hogyan lehet kulturált körülmények között ismerkedni, ahol a Hozzád illő partnerekkel találkozhatsz
  • Átvesszük a kereséshez a szempontokat és a szűrési technikákat
  • Felkészítelek a randira, átvesszük, hogyan hozd a legjobb formádat, annak érdekében, hogy  legyen második és sokadik randi
  • Gyakorlati tanácsokat kapsz arra vonatkozóan, ha megtaláltad az Igazit,hogyan alakíts ki vele egy tartós, boldog, hosszútávú, harmonikus kapcsolatotés hogyan tartsd is azt fenn

 

Ráadás:

  • Folyamatos konzultálási lehetőség a fejleményekről e-mailen akár napi szinten egészen addig, amíg szükségét érzed.
  • Telefonos gyorssegély, ha azonnal tanácsot vársz
  • Zárt Facebook csoport tagja lehetsz, ahol ismerkedhetsz más társkeresőkkel, napi szinten találsz a társkereséssel kapcsolatos tippeket
  • 30 % kedvezmény  Társkereső Akadémia  Workshopon 

Lépj velem minél előbb kapcsolatba, hogy a Karácsonyt már ne egyedül töltsd!                                                                Várlak!

Időpont egyeztetés: a molnar.sylwia@gmail.com e-mail címen vagy a 20 / 414 6070 -es telefonszámon 

 

Óradíj: Most a kupon felmutatásával 30 % kedvezmény!!!

A kupont ennek az oldalnak az alján találod!!!


  • Első találkozásKuponnal: 5.000 Ft
  • 5 alkalomra szóló Társkereső Akadémia egyéni tanácsadásra szóló bérlet: 25 000 

 

 

 

Olyan Társat kell választanunk, akivel tényleg összeillünk, akivel értékeinkben, ízlésünkben, szokásainkban,  és érdeklődési körünkben is hasonlítunk. Ezáltal sokkal könnyebben megértjük, és jobban tiszteljük egymást.

Találd meg még idén az Igazit! Tovább
Az önbizalomhiány 5 következménye a párválasztásra

Az önbizalomhiány 5 következménye a párválasztásra

onbizalom.jpg"Mi az oka, hogy nálam kevésbé csinosabb, okosabb, de annál kiállhatatlanabb nő simán talál magának Társat, bezzeg én itt állok egyedül vagy pedig ezzel a nem hozzám illő Bélával?" vagy " Hogy lehet, hogy ennek a szerényebb külsővel rendelkező férfinak ilyen jó nője van?" Sokszor hangzik el ez a kérdés. A válasz, hogy ők elhiszik magukról: "Elég jó vagyok ahhoz, hogy  a másik valóban engem akarjon!"

Mindez az önbizalommal van összefüggésben! Az önbizalomhiány az első számú közellensége a sikeres párválasztásnak. A félénkség abból adódik, hogy saját magunkkal nem vagyunk megelégedve, kibékülve, és úgy érezzük, hogy a társkeresés és a randizás már eleve kudarcra van ítélve.

Sajnos az önbizalomhiány súlyos következményekkel jár a párválasztás és párkapcsolat tekintetében:

  • Alul értékelt választás - az alacsony önértékelés befolyásolja, hogy milyen társat választunk

Az önértékelésünk alapvetően meghatározza a párválasztásunkat, akár tudat alatt is. Egy egészséges, reális önbizalommal megáldott személy tisztában van azzal, hogy mik az értékei, ki illik hozzá, miben nem köt kompromisszumot a társkeresés során. Ebben az esetben saját társadalmi - gazdasági szintről választ párt. Ezzel szemben, akinek alacsony az önbizalma, azt gondolja, hogy sohasem kaphatja meg "álmai társát", mert nem méltó rá, így  aztán a saját szintjénél jóval alacsonyabbat választ, azaz "alul választ". (Magánál kevésbé határozottabb, szebb, okosabb társat). Az ilyen párkapcsolatokra  - ahol az egyik vagy akár mindkét félnek nincsen helyén az önértékelése - jellemző a féltékenység, félelem, mely az idő előrehaladtával szép lassan aláássa a kapcsolatot. Rossz hír: amíg az önbizalom nem kerül a helyére, újra meg újra ugyanazt a típust fogja választani, és képtelen elhinni azt, hogy a saját szintjéből is megérdemel valakit.

  • Már az első randin megtörténik a szex

Az alacsony önbizalom arra késztethet, hogy szexszel próbáljuk igazolni az "értékeinket". Sok nő, aki önértékelési problémákkal küzd  azt gondolja, hogy csak egy módon tud megszerezni egy férfit: ha minél előbb ágyba bújik vele. Pedig pont az ellenkezőjét fogja vele elérni, így a kudarc ismét - az amúgy is kevés - önbizalmát fogja még inkább megtépázni. A férfi jobban tiszteli és becsüli azt a nőt, akiért megküzdött. Másrészt a túl korai szexszel a nő sietteti a kapcsolat érési folyamatát. Az első néhány randinak leginkább egymás megismeréséről kellene szólnia, aminek önmagában is értéke van, és elengedhetetlen a kapcsolat elmélyüléséhez illetve az intimitás kialakulásához.

  • Szeretői státusz

Azok a nők, akik stabil önértékeléssel rendelkeznek, és tisztában vannak a saját értékeikkel hamarabb hagynak fel a szeretői státusszal. Hiszen egy idő után rájönnek, hogy nekik ez a kapcsolat kevés, és tartják magukat annyira, hogy ehelyett egy felvállalt kapcsolatban teljesedjenek ki. Mindenki megérdemli, hogy legyen egy saját társa, akin nem kell osztozni, aki felvállal mások előtt is.  Sajnos, akik gyengék, sérültek, önbizalomhiánnyal küzdenek könnyebben belemennek és bele is ragadnak a sok magánnyal és fájdalommal járó szerepbe.   A férfinak egy szeretővel folytatott viszony kényelmes megoldás: a férfi szexuális élete változatossá válik, a szerető rendre meghallgatja, megszabadul azoktól a kötelezettségektől, amik egy normális párkapcsolatban jelen vannak, és megtörténik részéről a feszültség levezetés.  Azonban a szerető részéről romboló hatású, hiszen folyamatosan kiszolgáltatott a férfi napirendjének, a férfi a társ szerepét nem tudja betölteni, ráadásul folyamatosan abban reménykedik, hogy a hőn szeretett férfi végre lelép a másik nőtől. A nős férfi akár évekig, évtizedekig képes elhitetni szeretőjével, hogy most már tényleg, komolyan lépni fog, de az esetek zömében soha nem teszi meg.

  • Állandó féltékenykedés

A féltékenység gyökere valójában az önbizalomhiányra vezethető vissza: amikor valaki annyira féltékeny, szimplán amiatt, mert nem érzi magát elég jónak, elég szerethetőnek. Nem hisz abban, hogy a Társának valóban Ő kell, és nem "veszíti el". Az állandó gyanakodásból előbb utóbb féltékenykedés lesz, majd veszekedések sora, amiből pedig egy borzalmas párkapcsolat. Végeredmény: mindkét fél kikészül és rámegy a kapcsolat.

  • Érzelmileg romboló kapcsolat

Ha az egyik félnek nincsen rendben az önértékelése, akkor a párkapcsolatában olyan dolgot is megenged a másiknak, amelyek akár megalázóak. pl.: hagyja, hogy mások előtt megalázza, kigúnyolja, ne adj ég eltűri a testi bántalmazást. A súlyos önbizalom hiányos emberekre jellemző a "lábtörlő effektus", amikor egy párkapcsolatban az egyik fél hajlandó mindent eltűrni annak érdekében, hogy a Társa elvárásainak maximálisan megfeleljen. Nem képes kimondani: "na jó, most aztán elég volt!", hiszen fél a másik elvesztésétől, inkább megalkuszik minden szituációban. Újból és újból megbocsát, fejvesztve utána rohan, a maradék méltóságát is hátrahagyva.

Csak annyira vagyunk képesek szeretni másokat, amennyire magunkat szeretjük. Ha nem találunk egy „normális nőt/férfit”, akkor érdemes elgondolkodnunk azon, hányadán is állunk az önbizalmunkkal, illetve saját magunkkal!

 e07838a7cb41b3065d4127487ef07821.jpg

MSylwia

Társkereső Akadémia

Az önbizalomhiány 5 következménye a párválasztásra Tovább
6 üzenet amire a társkereső oldalakon nem születik válasz

6 üzenet amire a társkereső oldalakon nem születik válasz

text-message-gzg.jpgAz online társkereső oldalakra regisztrálva a nők többsége már az első 48 órán belül több száz levél között válogathat! Na de ezek nem feltétlenül minőségiek, a legtöbbet azonnal a kukába lehet penderíteni.  

  • Szűkszavú

Az e-mailek egyharmada  a "Hi", "Helló" ,"Jó reggelt." vagy a „Hogy vagy?”. szavakból állnak. (ennyi, tényleg nem volt folytatás). Egy komoly társkereső csak nem gondolja, hogy ezzel kitűnik a tömegből, és remélem azon sem lepődik meg, hogy ritkán váltott ki választ. A kedvencem: "Szia. Láttam a profilodat." Aha és hogyan tovább, ha láttad és ki van töltve, legalább egy utalást tehetnél az ott olvasható bemutatkozásról vagy egy kérdést nekem szegezhetnél. Sokan rögtön próbáltak átterelni más kommunikációs csatornára, szinte távirati stílusban:  „Szia! Légyszi jelölj be facebookon. Ott tudok írni. Mindjárt lejár az előfizetésem.”A legtöbb ember számára nehéz ezekre reagálni, általában olvasás után törlésre kerülnek. Legalább legyen abban az üzenetben egy rövid utalás, hogy mi okból ír az illető, és kezdjen el az adatlappal kapcsolatban kérdezni, érdeklődni. Az külön öröm lenne, ha pár gondolatot megosztana magáról, mielőtt bekéri az önéletrajzomat.

  • Becézések

Talán ettől rázott ki legjobban a hideg, amikor az adott online társkereső oldal e-mail fiókját megnyitva csupa nagy betűkkel (szinte a képernyőről kiugorva) az alábbi becézések vártak: "Szia Gyönyörű, milyen a felhozatal?” "Jó reggelt Kedves;" "Helló Angyalka", vagy a "Helló Baby". Hozzáteszem, kezdésnek gondolta, - első levélnek- , előtte nem építettünk együtt homokvárat… Ha már nagyon benne van a kedveskedés, legalább várja meg, hogy elmélyüljön az ismerkedés!

  • Kortalanul 

Tényleg nem véletlenül adja meg a társkereső az életkorra vonatkozó kritériumokat, de azt vettem észre, hogy a férfi adatlapokon ez nem jelenik meg. 18-80 évesig kaptam levelet gazdagon, pedig csak 35-45- ig tartottam rá igényt. ( Ez a momentum mind a férfiaknál mind a nőknél tapasztalható, férfi társkeresők szintén panaszkodnak az életkor nem figyelembe vételére). Mint a legtöbb nő, én sem keresem a kapcsolatot a nagypapám korosztályával, sem a kisöcsém pajtásainál.  Értem én a nagy számok törvényét, minél több embernek ír, egyszer csak bejön. Hátha valami csoda folytán valaki azt mondja, „bár én 40 éves pasit keresek, de most horogra akadt egy 70-es, gyerünk nézzük meg” Ezekre a levelekre mindig válaszoltam: ”Túl nagynak látom a korkülönbséget, további sok sikert kívánok a társkereséshez.” Bizony nem egy, nem kettő olyan férfi volt, aki próbált meggyőzni, hogy a köztünk lévő 35 év csak matematikailag sok, az életben eltörpül. Még egyiknek  sem sikerült meggyőznie… Kaptam persze a junior korosztályból is leveleket, náluk az első randit vagy a ballagására vagy a szallagavatójára tudtuk volna megszervezni. 

Kis statisztika: egy amerikai  tanulmány kimutatta, hogy jelentősen kicsi az esélye annak, hogy válasz üzenetet kap, aki olyannal lép kapcsolatba ahol több, mint 10 év a korkülönbség. Nagyobb sikerre számíthat az illető, aki a saját korosztályában ismerkedik.

  • Földrajzi távolság? Mit se számít?!

Hasonló az előzőhöz. A társkereső oldalak nagy előnye, hogy előre beállítható milyen távolságban keresed a társadat. Nyilvánvaló, hogy mielőtt ezt a paramétert beállítjuk, végiggondoljuk, hogy szeretnénk-e távkapcsolatban működni. Annak ellenére, hogy maximum 50 km távolságra lévő  körzetet preferáltam, több száz kilométeres távolságból, sőt külföldről is jöttek megkeresések. „Szia, szimpatikus vagy az adatlapod alapján. Lenne kedved ismerkedni egy tengerentúli férfival? Üzletember vagyok, gyakran   utazom Európába úgyhogy nem olyan vészes." Ja, majd Frankfurtnál összefutunk.... Sokkal több az esélyünk, ha annak írunk, akinél legalább az alapvető paraméterekbe beleillünk, nem véletlenül tüntetjük fel az adatlapon.    

  • Negatív, csalódott , aki talált egy gyöngyszemet

"Úgy tűnik, Te nem vagy őrült, ami már nálam egy plusz.""Úgy tűnik, egyike lehetsz annak a kevés becsületes nőnek, akiket eddig láttam." No comment… de köszönöm a bizalmat!  

  •  Nyílt vágyak

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy jó pár levél szólt arról, hogy az illető mit tenne velem azonnal, rögtön rá is tért a lényegre "Gyönyörű vagy!Van kedved megismerkedni egy szexuálisan túlfűtött, érzéki férfival, aki tudja hogy mi a jó neked? „   Nem volt kedvem,  ez a nyílt vágy és a rövidség  a kukában végezte. Nem mondom, lényegre törő, nem kertelős típus. Nem futja a felesleges köröket.

Találd meg Te is az Igazit!

http://prestige.blog.hu/2016/01/03/tanacsadas_409

fb_ta_1.jpg

 

MSylwia

Társkereső Akadémia

6 üzenet amire a társkereső oldalakon nem születik válasz Tovább
5 párkapcsolat gyilkos tényező

5 párkapcsolat gyilkos tényező

Megtalálni nem könnyű a szerelmet, de megtartani legalább olyan nehéz, ha nem nehezebb. Íme öt tényező mely garantáltan megöli a legforróbb szerelmet is!

Állandó kritizálás, szemrehányás

kritizalas.jpgMindannyian arra vágyunk, hogy hazaérve egy fárasztó nap után, otthonunkban már a nyugalom legyen úrrá rajtunk. Nem szívesen hallgatjuk az alábbi rosszalló megjegyzéseket: „ne oda tedd a táskád!”, „a kabátodat már megint nem tudtad rendesen felakasztani!”, „már megint nem jöttél időben!”, „soha nem tudod lehajtani a wc ülőkét! ”és csak zúdulnak a „mit tettünk már megint rosszul” szemrehányó mondatok. A hallgató fél pedig fej szegve konstatálja, hogy ma sem volt érdemes hazajönnie! Idővel elgondolkozik azon, hogy valóban ez vágyainak netovábbja, és hova tűnt az a nő/férfi, akibe beleszeretett, mielőtt „elsárkányosodott” volna. Ha állandóan a másik szemére vetjük, ami nekünk nem tetszik, és folyton kritizáljuk, előbb-utóbb észrevétlenül tönkretehetjük az amúgy virágzó kapcsolatunkat. Amennyiben túlságosan át szeretnénk formálni a párunk személyiségét, meg akarjuk őt változtatni, azzal nagy hibát követünk el. Ha ez sikerülne ezzel önmagát veszítené el. És itt most nem arról beszélek, hogy a családi összejövetelre való készülődés közben a divatjamúlt - kockás flanel - ingről szeretnéd lebeszélni. Egymás életét nehezítjük meg azokkal az elvárásokkal, amelyeknek semmi értelme. Az életben nem ezek a legfontosabb dolgok!

„Amikor kiválasztod hosszú távú partnered, kiválasztod azokat a problémákat is, amelyekkel az elkövetkezendő 10, 30 vagy 50 évben küzdeni fogsz”. Dan Wile

Zöld szemű szörny

zold.jpgEgy kevés féltékenység egészséges, akár még a szeretet jele is lehet, azonban a túlzásba vitt, indokolatlan bizalmatlanság, a  folytonos ellenőrzés, nyomozás előbb-utóbb aláássa a kapcsolatot. Ha nem bírod ki, hogy időnként ne kutakodj a telefonjában vagy a számítógépében az e-mailek között, azzal az intim szféra határait sérted meg. A féltékenység megjelenhet olyan módon, hogy valaki attól fél, társa hűtlen hozzá, de megjelenhet abban a formában is, hogy a háttérbe kerüléstől tart az illető, ezért párja szinte minden ismerőséhez, kedvelt tevékenységéhez negatívan viszonyul. Ha társad nem ad okot a bizalmatlanságra, próbálj esélyt adni neki, a féltékenység ugyanis önbeteljesítő jóslat is lehet.

Rutin – szürke hétköznapok

A szenvedély egyik legnagyobb gyilkosa, amikor már minden a megszokásról és a rutinról szól.  Hétről hétre belesüppedünk a hétköznapok taposómalmába, unalomba torkollanak napjaink - ez minden párkapcsolat első nagy próbatétele. Az elkényelmesedés káros a kapcsolatunkra nézve, hiszen a hosszú távú harmóniához elengedhetetlen, hogy mindketten egymás kedvére próbáljunk tenni.

Már nem foglalkozol a külsőddel

Az, hogy  boldog párkapcsolatban élünk, nem jelenti azt, hogy már nem kell magunkkal és a megjelenésünkkel törődni.  Párod minden bizonnyal nem ugrik ki a bőréből, ha egy idő után azt tapasztalja, hogy elhanyagolod magad, és a külsőd alapos változáson megy keresztül - negatív irányba.

Szex megvonása

szex.jpgA szex megvonása hatékony fegyvernek tűnhet, ha párod valamivel kihúzta nálad a gyufát, azonban könnyen visszaüthet.Egy darabig reménykedik az ember, de aztán újra, meg újra azzal szembesül, hogy a párja nem tekinti többé nőnek/férfinak. Nem helyénvaló fegyverként használni a szexet, illetve megvonni az együttlétet a másiktól, és ezzel "büntetni" valamilyen vélt vagy valós sérelemért.

Túl rövid póráz

Természetesen lehetnek elvárásaink a párunkkal szemben, de nagy hiba egy egész listával elé állni. Ha már a pasis kocsmázás, a sport a munkatársakkal és az akciófilm nézés is a tabuk közé kerül, lehet, hogy túl rövidnek fogja találni a pórázt, és menekülőre fogja.

A jó házasságok hogyan birkóznak meg olyan ügyekkel, amelyeket nem lehet megoldani?

Elfogadják egymást olyannak, amilyenek. A párok problémainak 69 százaléka állandó; nem múlik el azzal, hogy évről évre vitatkoznak rajta. Sokan éveket töltenek azzal, hogy megváltoztassák egymás gondolkodásmódját, de ez nem lehetséges. Azért nem, mert a legtöbb nézeteltérés olyan alapvető különbségekben gyökerezik, mint az életstílus, a személyiség vagy az értékrend.

 

fb_ta_1.jpg

 

 Msylwia

Társkereső Akadémia

 

5 párkapcsolat gyilkos tényező Tovább
A te pasid is félrelép? Figyelj erre a 7 jelre!

A te pasid is félrelép? Figyelj erre a 7 jelre!

letoltes_1.jpgStatisztikák szerint a férfiak harmada csalta már meg partnerét vagy élt kettős életet. Lehet, hogy a te párod is? 

„Ez csak szex volt!” De mi vezethetett odáig, hogy a gondolatokat tettek is követték. A férfiak esetében az elégedetlenség az egyik legnyomósabb érv a kalandok keresésére. Egy tanulmány szerint, a hűtlen férfiak 76 százaléka a félrekacsintás előtt legalább egy éve boldogtalanul élt a párkapcsolatában. Azonban nem minden kaland a szexről szól. A férfiak nem csak új élményeket keresnek, gyakran a testi kielégülés helyett inkább lelkük ápolására vágynak. És éppen a harmadik karjaiban találják meg a lelki békéjüket.  Könnyen lehet, hogy csak egy kis figyelemre vágyik a férfi.

Az az érzésed, hogy a pasid nem igazán hűséges hozzád? Különböző jelek alapján már az elején következtetni lehet arra, hogy a partnered félrekacsingat:

  1. Dugdossa telefonját, nem hagyja szem előtt?

Megváltoztak a telefonálási szokásai? Ha eddig szabadon kezelhetted, és általában szem előtt tartotta mobilját, most pedig mindenhová magával viszi, valljuk be elég furcsa. Gyakran hivatkozik arra, hogy lemerült a telefonja, amire eddig nem volt példa, hiszen mindig kínosan figyelt arra, hogy fel legyen töltve az akkumulátor. A viszony valószínűleg a mobilon és a számítógépen is nyomot hagy. Gyanús lehet, ha párod titkolózni kezd és számítógépét újabban jelszóval védi, persze csak akkor, ha korábban ennek nem volt jelentősége.

  1. Hirtelen tele lett új barátokkal, ismerősökkel, akikkel rendszeres programokat, találkozókat szervez, és egyre gyakrabban kell túlóráznia!

Furcsamód egyre többször adódik határidős munka, túlóra vagy üzleti utazás. A gyakori kimaradások is leleplezhetik a hűtlen férfit, ha egyre többet hagy téged magadra. Természetesen önmagában a sok munka nem jelenti automatikusan azt, hogy csomagold össze a pasid cuccait. De azért nem árt óvatosnak lenni.

3.Feltűnően sokat törődik a testével, ruhatárát kicserélte

Minden előjel nélkül, hirtelen sokat kezd el törődni a külsejével, megjelenésével, és még a ruhatárát is lecserélte.  Eddig hírből sem hallotta a szoláriumot és a konditermet, most meg mindkét helyre bérlete van. Főleg akkor válik gyanússá, ha eddig csak a TV előtt ülve nassolgatott és eszébe nem jutott a testével törődni.  Hirtelen fogyókúrába kezd, hogy formába hozza magát, minden bizonnyal tetszeni próbál valakinek.  Egyik napról a másikra bokszert visel a jól bevált fecske helyett? Esetleg teljesen új stílusra tett szert? Fontossá vált számára a divat,  és ezeket az új darabokat nem akkor viseli, amikor együtt mentek valahová, könnyen lehet, hogy valaki más miatt teszi.

  1. Bolhából elefánt, gyakori veszekedés!

A legjobb védekezés a támadás.  Ha párod nem éppen a hűség mintaképe, könnyen lehet, hogy a bűntudattól vezérelve lépten-nyomon megpróbál beléd kötni és mondva csinált dolgokból veszekedést generálni. Így igazolja saját maga felé, hogy jogos a félrelépése, és még a bűntudata is csökken,  hiszen otthon nincs mindenen rendben. Sőt ezzel alkalmanként oka lehet annyira haragudni rád, hogy elviharozhasson otthonról, és találkozhasson újdonsült szeretőjével.

  1. Elhidegülés

A távolságtartás az egyik leggyanúsabb jel. Nagyon nehéz egyszerre két nővel mély érzelmi kapcsolatban lenni, tehát az egyiket mellékvágányra kell tennie, jelen esetben ezt érezheted Te! Másrészt a távolság kialakításával a lehetőség, hogy hibázik és lebukik, a minimálisra csökkenthető.

  1. Váratlan ajándékozási kedv

Filmekből, viccekből ismert, ha a pasi virágot visz váratlanul a kedvesének, az azt jelzi, hogy bűntudata van valamiért. Azért ha kapsz egy virágcsokrot a párodtól, ne vágd a fejéhez! A meglepetés a szerelem jele is lehet, de létezik az a bizonyos bűntudatból származó ajándékozás. Ha szomorú arccal egyre többet kedveskedik, előfordulhat, hogy másik nő van a dologban.

    7.Hirtelen elutasító lett a szexben vagy nagyon is kísérletező

Észrevettél bármilyen viselkedésváltozást szexuális téren? Kerül a partnered, vagy épp új hálószobai szokásokat vet fel? Ha párod már egyre gyakrabban visszautasít az ágyban, az sajnos elég egyértelmű jele annak, hogy máshol szokott vigasztalódni. Ha pedig kifejezetten virtuóznak bizonyul, elképzelhető hogy más inspirálja.

Mielőtt nekiállnál nyomozni utána, vagy felkeresnéd az összes válóperes ügyvédet, lassíts kicsit! Ezek csak jelek, járj inkább nyitott szemmel, de semmiképpen ne rendezz féltékenységi jelenetet! Valószínűleg itt az ideje egy kiadós beszélgetésnek!

 

 MSylwia

Társkereső Akadémia

 

A te pasid is félrelép? Figyelj erre a 7 jelre! Tovább
süti beállítások módosítása