Néha mi magunk is rácsodálkozunk, hogy milyen közhelyes dolgokon vagyunk képesek összeszólalkozni a párunkkal. Könnyen találunk olyan hétköznapi szokásokat, melyeket az egyik fél nem úgy tenne, míg a másik így szokta meg. A jó hír, hogy ezek viszonylag kis horderejű dolgok, legfeljebb bosszantóak, és ugyanezeken az apróságokon kapnak hajba mások is. Máshogyan pakoltok be a mosogatógépbe, máskor indítanátok el a mosást, különbözőképpen nyomjátok ki a fogkrémet? Bizony senki sem ígérte, hogy az együttélés könnyű dolog. Mik a leggyakrabban előforduló nézeteltérések:
- Harc a WC ülőke körül
Az igazi klasszikus! Tipikus mindennapi bosszantó dolog, ami felett nem tudunk napirendre térni vagy kompromisszumot kötni. Szinte nincs olyan párkapcsolat, ahol ez ne került volna szóba. A nő lehajtva szereti használni, és nagyon nem örül annak, amikor az éjszaka közepén a sötétben kibotorkálva a hideg WC-re huppan le, és szembesül vele, hogy a wc deszka ismét nincsen lehajtva. A férfi pedig akkor lesz ingerült, amikor reggel lehajtva találja a deszkát. Máris megkezdődött az örök harca az ülőke körül. Soha nem áll pont optimálisan.
- Szerteszét hagyott dolgok
Az egyik felet az idegesíti, hogy a kávés csésze miért landolt a mosogatógép helyett a konyhapulton, míg a másik félnek ezek már teljesen láthatatlan tárgyakká váltak. Pláne akkor kerül elő ez a témakör nap mint nap elő, ha az egyik félnél a rend fogalmát a csillogó-villogó konyhapult, a katonásan sorakozó ruhák, az elvágólag elhelyezett könyvek, tárgyak jelentik. Persze eltérően vélekedünk arról is, mennyire találunk zavarónak egy pár koszos zoknit a szoba közepén.
- Most akkor meleg van vagy hideg van a lakásban?
Az ideális hőmérséklet kérdése nemcsak a párok között, de a munkahelyen is gyakori konfliktusforrás. A pár egyik tagja a 16 fokban érzi jól magát, míg a másik csak 25 fokban hajlandó megszabadulni a téliesített holmijaitól. Ilyenkor látszik, hogy az embereknek nem egyforma a hőérzékelésük. Általában a nők szeretnek néhány fokkal melegebb lakásban lenni, mint a férfiak, de persze az is előfordulhat, hogy éppenséggel a férfi a fázósabb. Na, akkor mi is az optimális?
- Mit együnk ma?
Hova menjünk kajálni? Ugye ez a másik klasszikus egyszerűnek tűnő kérdés, de mindannyian tapasztaltuk, hogy végül egy olyan helyre megyünk, ahova eredetileg egyik fél sem akart beülni. Hogy lehet ez? Mindkét fél mást enne, eleinte csak óvatosan célozgat az egyik fél egy helyre, mire kiderül, hogy a másik inkább egy gyorsétterembe menne. Mire elkezdik meggyőzni egymást, a végén a sarki pizzásnál kötnek ki, ahova eredetileg egyik fél sem ment volna.
- A végtelen shoppingolás
A Karácsony közeledtével egyre inkább előtérbe fog kerülni. A nők imádnak shoppingolni, nézelődni. Erre mi sem jobb példa, amikor a népszerű skandináv bútoráruház dugig van párokkal, a nő tagja már fél órája időz az ágyneműk között, és még át szeretne menni az illatosított gyertyaosztályra, meg a piactérre, de jó lenne megnézni még a képkereteket, meg a karácsonyi díszeket, de ha már itt vagyunk nem szabad kihagyni a tárolórekeszeket sem. A pasi pedig semmi másra nem vágyik, mint hogy eljusson a hotdogosig. De tudja, hogy az még alsó hangon másfél óra, és akkor keveset tippelt. Ezért üres, korgó gyomorral soha ne induljunk shopping túrára!