Azt szokták mondani, hogy a nők megfejthetetlenek. Ennek az állításnak lehet valami valóságalapja, ugyanakkor van néhány érdekesség, amit azért érdemes tudni a nőkről:
- Kevésbé bírják az alkoholt
A nők kevésbé tolerálják az alkoholt, mint a férfiak, már kevesebb mennyiség megárt nekik. Ennek egyik oka, hogy a nőknél az alkoholbontó enzim kisebb mennyiségben van jelen a gyomorban, és kevésbé aktívan is teszi a dolgát. Így azonos mennyiségű alkohol elfogyasztásakor a nők szervezete körülbelül 30 százalékkal kevesebb alkoholt képes semlegesíteni a vérkeringésbe jutás előtt.
- Nők olyanok, mint a jó bor, korral érnek!
Húsz - huszonöt évvel ezelőtt, egy negyvenes nő már bőven középkorúnak számított, és látszódott rajta, hogy megkezdte élete lemezének „B” oldalát. Ma egyre többen még csak ebben a korban kezdenek bele a családalapításba, ekkora találnak rá igazán önmagukra, illetve a párjukra. Napjainkban jó húsz évvel kitolódott a „fiatal kor”. A negyven év körüli nők egyre vonzóbbak és keresettebbek, még a fiatalabb férfiak körében is. Bár az kétségtelen, hogy a bőr huszonéves korban a legszebb - korábban ebben az időszakban értek nővé a hölgyek- manapság a nők mégis harminc- negyven évesen a legvonzóbbak. Ebben a folyamatban az is szerepet játszhat, hogy harmincéves korunk körül a legerősebb az egészségtudatos szemlélet, ezért az öregedési folyamat csökkenése a szépségre is kihat. És még egy lényeges dolog: Belülről fakadó pozitív kisugárzás teszi igazán vonzóvá a nőt.
"40 után már senki sem fiatal, de ellenállhatatlan élete végéig maradhat!"
Coco Chanel
- A szépség felülírja a kényelmet
A szépségért meg kell szenvedni, tartja a mondás. A nők mióta világ a világ igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, mindent megtesznek, hogy szépnek lássák őket. A külső megjelenés kedvéért könnyen beáldozzák a kényelmet, ezért van az, hogy képesek egész nap kényelmetlen magas sarkú cipőkölteményekbe lenni, vagy egy életen át diétázni, csak azért, mert a nyugati világban a karcsú nő számít szépségideálnak. A nők többsége képes a komfortérzete ellenére inkább a stílust választani.
- Lassabban alakul ki a szerelem érzése
Egy férfi hamarabb esik szerelembe, mint egy nő. A férfiak azért lesznek gyorsabban szerelmesek, mint a nők, mert erősebb bennük a vizuális motiváció. A közvetlen vizuális jelzések azonnal üzenetet küldenek az agynak, amely abban a pillanatban reagál a megfelelő hormonok kiválasztásával. Ők akár az első randi alkalmával szerelembe esnek. Ugyanakkor a nők megfontoltabban lesznek szerelmesek, mint a férfiak. Náluk sokkal inkább fontos a külső vonzalom mellett, az egyéb tulajdonságok szerepe is. A nőknél időbe telik valakit megszeretni. Ennek ellenére természetesen náluk is létezik a szerelem első látásra érzése!
- A szőke haj és az ösztrogén összefüggése
A szőke haj a termékenység mutatója, azaz a magasabb ösztrogénszint egyik jele. Érdekesség, hogy a szőke haj az első gyermek megszületésével elkezdhet sötétedni és ez így megy tovább az ösztrogén mennyiségének csökkenésével.
- Előbb lép ki a házasságból
A nők előbb rúgják fel a házasságukat, még akkor is, ha közös gyerekek vannak a családban. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a nő folyamatosan agyal a kapcsolaton, és ha régóta nem érzi jól magát benne, könnyebben feladja.
Mi lehet egy igazán boldog és hosszú párkapcsolat receptje? A boldog párok bizonyítottan nap, mint nap tesznek azért, hogy kapcsolatuk működőképes legyen. Ugyanakkor bizonyos tényszerűségek is megfigyelhetőek náluk. Mik azok a dolgok, amik erősítik egy pár kapcsolatát:
Vajon igazak-e a berögzött sztereotípiák? Fekete démon, dögös vörös, szőke ciklon? Van e valóságalapjuk? Bebizonyították, hogy a hajszín és a jellem szoros összefüggésben van egymással.



Jó esélyünk van arra, hogy Életünk Párját a világhálón találjuk meg, hiszen az internetes társkeresés illetve a randi appok egyre népszerűbbek. Azonban nem árt a sikerhez néhány egyszerű dolgot elkerülni:
A férfiak Isten ajándékai, a mennyország teremtményei, imádjuk őket. Azonban van néhány olyan tulajdonságuk, amitől a nők zöme falra mászik:
Egy minimális féltékenység egészséges, akár még a szeretet jele is lehet, azonban a túlzásba vitt indokolatlan bizalmatlanság, a folytonos ellenőrzés, nyomozás előbb-utóbb aláássa a kapcsolatot. 6 intő jel, ami arra utal, hogy a túlzott féltékenységgel tönkreteheted a kapcsolatodat:
A megcsalás az egyik legrosszabb érzés a világon. Mindenki mást gondol a félrelépésről, de több olyan általános tévhit kering a hűtlenkedésről, melyben egyébként nincs igazság.
Mitől vonzó egy férfi? Izmos, magas, jól öltözött, rabul ejtő tekintetű? Ha csak ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik egy férfi, a nő számára valami hiányozni fog. Mitől válik egy pasi igazán érdekessé, mi az, ami csillapíthatatlanul vonzza a Nőket?
Nem elég meghódítani a másikat, ha egy boldog, harmonikus párkapcsolatot szeretnénk, bizony nélkülözhetetlen hozzá pár dolog. A legtöbben a boldog párkapcsolat titkát keresik, ilyenkor sokan bonyolult dolgokra gondolnak, pedig a recept rém egyszerű. Vajon mitől működik egy kapcsolat jól? 