Az olvasottság nem publikus.

Prestige

  • Kipróbáltuk - Ajánljuk
  • Utazás
  • Életmód
  • Partnereink
  • Médiaajánlat
  • Kapcsolat
7 legidegesítőbb pasi duma az első randin

7 legidegesítőbb pasi duma az első randin

5_legidegesitobb_pasiduma.jpgAlig vártad az első randit, hogy az eddig szimpatikus Úrral végre személyesen is találkozz? Ám ott elhangzott egy mondat, kijelentés, amitől egy csapásra minden megváltozott. Nézzük, mik a legidegesítőbb mondatok:

  •  "Ha nem jössz fel hozzám, akkor minek találkoztunk"?

Minden úgy zajlott a randin, ahogy a nagy könyvben meg van írva? Felszabadultan beszélgettetek, sokat nevettetek, végig udvariasnak mutatta magát. Ám a randi végén elhangzott egy kérdés: "Felmegyünk hozzám?". Amikor a férfi számára nyilvánvalóvá vált, hogy a nő nem szándékozik az első találkozást követően a lakására felmenni, a pasi azonnal stílust és modort váltott. Hirtelen kibújik a szög a zsákból, hogy valójában az eddig Nagy Ő-nek hitt illető csak ágyba akart bújni. 

  • "Ne haragudj, ki kell mennem telefonálni"

Valószínűleg a randi előre egyeztetett időpontban jött létre, ami mindkét fél számára tervezhető volt. Ha azt látod, hogy az illető folyton a mobilját lesi, nem Rád koncentrál, majd hirtelen elejti a "bocsánat, de ki kell mennem telefonálni" mondatot, valószínűsíthető, hogy az érdeklődését nem sikerült felkelteni. Legyen bármilyen fontos menedzser, vezető nyomós (hacsak nem ügyeletben lévő orvos:) indok kell ahhoz, hogy egy randit megszakítsunk egy telefonbeszélgetéssel, pláne hogy ott is hagyjuk a másikat akár 5 percre is.  Elkönyvelhetjük, hogy nem sikerült jól az első randi, nem lesz folytatás.

  • "Nem gondolkozom komoly kapcsolatban"

Legalább őszinte! Csak miért nem közölte előre? Az becsülendő, ha az elején tisztázzátok, hogy ki milyen jellegű kapcsolatot szeretne, ám, ha az eddigi levelezés és telefonbeszélgetések alatt ennek az ellenkezőjéről tartott kis előadásokat, akkor igen bosszantó az első randin hallani ezt. 

  •  "Nagyon el vagyok havazva mostanában, nem tudom mikor tudunk megint találkozni"

Tessék? Elképzelhető, hogy egy hamisíthatatlan munkamániással van dolgunk, aki a napi hajtás után még este sem tud elszakadni számítógépétől, mobiltelefonjától. Csoda, hogy most tudott szakítani az életéből egy fél órát a randira. Nincs olyan hivatás, amely miatt megérné lemondani a magánéletről. Ha az úr hajlamos erre, nem Ő  a mi emberünk!!!! Ha egy férfi tényleg komoly kapcsolatot keres, akkor legyen bármily elfoglalt is, megtalálja a módját, és főleg az időt, hogy találkozzanak. Ez inkább egy lerázós duma!

  • Az exem is..., az exem is...., az exem is....

Egész jól alakul a randi, csak ne emlegetné folyton, hogy az exe ezt meg ezt csinálta. Rendben is lenne, ha egyszer felhozza, biztosan sok minden köti hozzá, de senki nem kíváncsi az első randin a másik exének a szokásaira, életére. Ha túl sokszor említi, valószínűleg még nem tette túl rajta magát, akár még érzelmileg is kötődik hozzá. 

  •  "Tudsz fizetni? Otthon hagytam a pénztárcámat!"

Persze, de egy kicsit átlátszó. Hangsúlyozom, egy pasitól sem várható el, hogy minden találkozásnál ő állja a számlát, de az első randin illik neki fizetnie. Nem túl elegáns, ha meghívatja magát az első találkozó alkalmával, pláne ne ilyen átlátszó indokkal csikarja azt ki. 

  • Zárásul: "Majd hívlak"!

Magyarul: tuti nem hívlak, nyugodtan ki is kapcsolhatod a mobilt. Érdekes megoldás ez, amikor a randi végén csakhogy a pasi mondjon valamit, odaveti a majd hívlak zárszót. Szerencsétlen nő csak azt nem érti, minek ígérte, hogy hívja, ha egyszer esze ágában sincs? Vagy a rosszabb eset, amikor reménykedik, hogy másnap megcsörren a telefon. Miért nem lehet azt mondani, hogy "köszönöm az estét, de részemről nem indult be a szikra a folytatáshoz"? Valószínűleg azért, mert fél megmondani az igazat, miszerint nem ez volt álmai randija, inkább  a kegyes hazugsághoz folyamodik. 

MSylwia

ta_masca_3_1539078324.jpg

 

 

97 komment Tovább
7 legidegesítőbb pasi duma az első randin Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
97 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • 6 trendi napszemüveg 6 trendi napszemüveg
  • Ötletek kreatív lánykéréshez Ötletek kreatív lánykéréshez
  • Új hibrid meghajtás Új hibrid meghajtás
  • Évfordulós ékszertrendek Évfordulós ékszertrendek
  • Róma és London után Budapesten dedikált a nemzetközi sikerszerző Róma és London után Budapesten dedikált a nemzetközi sikerszerző

A bejegyzés trackback címe:

https://prestige.blog.hu/api/trackback/id/tr9412587335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.06.12. 18:11:34

Mind jó!!! :) Mi ezzel a gond, ezt a nők ugyanigy használják!!!
Válasz erre 

Pierr Kardán 2017.06.13. 08:33:35

Egy nő akkor értékeli jóra az első randit, ha a férfi meg sem szólal, csak hagyja a nőt beszélni. A nő csacsogása közben lelkesen bólogatni is illik.

A férfi először a második randi közepe után szólalhat meg :-))
Válasz erre 

Géza92 2017.06.13. 08:48:26

Az 1. és a 6. mondat veszélyes :D a többit már én is hallottam nők szájából, ezek nem húzhatóak be a pasik gyökerek skatulyába, mindenkié ez az 5 mondat. Ha az első randin meg nincs meg a kölcsönös érdeklődés, akkor lehet, hogy ő jól érezte magát, de nem bíztató a helyzet :D
Válasz erre 

Lángharcos 2017.06.13. 08:52:45

Ha egy másfél-két óra alatt ki kell mennie telefonálni, az miért gáz? Nem ismerjük az életét, és bárkinek beeshet egy sürgős ügy, még akkor is, ha álmai randiját tervezi a nagy Ő-vel. Lehet nem vette fel a lenémított telefonját, mert közben beszéltél, de amikor befejezted a gondolatot, kimegy, hogy visszahívja.

A "Nagyon el vagyok havazva mostanában, nem tudom mikor tudunk megint találkozni" meg csak annyit jelent, hogy nem jöttél be neki élőben és próbálja magát kegyes hazugsággal kimenteni, anélkül, hogy azt mondaná: nem vagy számára érdekes/kívánatos.

Ezt a fizetősdit sose értettem, mindenki fizesse amit fogyaszt. Számomra olyan "lefizetésnek" érződik, ha a férfi a randin fizetni próbál helyettem, és mindig is rohadtul zavart.
Válasz erre 

eq2 2017.06.13. 09:11:59

1. Demokráciában élünk, mindenkinek szíve joga azt gondolni/elvárni amit akar. Btw lakásra hívta nem dugni.

2. Bocs de előre egyeztetett időpontban is történhet valami rendkívüli és nem csak orvossal. Önzőség elvárni hogy első randin az egész életétől fontosabbak legyünk. Eddigi összes munkámban elvárt volt ha hívnak éjszaka is fel kell venni. Hasonló szituban telefonáltam én is PIN kód ügyben mert épp rendőrt akartak rám hívni. Elnézést, de fontos volt. Ha a legjobb barátom hívna hogy pl elhagyta a felesége még el is mennék a randiról. A megértésnek mindkét oldalról működnie kell.

3. Ha ez meglepetésként ért akkor ugye ez eddig nem jött fel témaként. Nem a másikra kell haragudni hanem a tükörbe nézve először magunkban keressük a hibát/megoldást. A válasz egyszerű az első randi előtt felhozhatod témaként. Ha nem akkor vállalni kell a kockázatot.

4. Jártam így. Tudtam hogy a következő 4 hétben aludni fogok hazajárni. És nem, ez nem munkamánia csak jó magyar szokás szerinti cégműködés és projekthatáridő. A fene akart annyit túlórázni. A fél óra randi is egy ordas marhaság. Aki ingázik tudja mennyi idő megy el. A megélhetés fontos dolog, nyilván anyagi háttér kérdése kinek mennyit kell ehhez tennie de ezt a másikra vetíteni nettó türhőség és a valóság ismeretének a hiánya. Kb. ahogy Marie Antoinette mondta "...nincs kenyér? egyenek kalácsot...". Nem tudhatod honnan származik, milyen a háttere miért gürcöl és mennyit és ettől kicsit sem kevesebb ember.

5. Milyen színű? Valószínű? Ezt annyira "kedvelem" amikor megmondják én xy dolgot miért teszek/gondolok. Jöhet a világ legjobb agyturkásza/gondolatolvasója azt csak én fogom tudni. A többi csak tippel. Nem kell ezzel az én jobban tudom dologgal jönni, hol van a nyitottság a másik megismerni akarása? Annyit csalódtam az ilyen közhelyekben ideje lenne továbblépni.

6. Szerintem az első randin SEM illik fizetnie a pasinak. Két szabad egyenrangú ember. Az sem biztos hogy lesz 2. randi. Ebben az esetben számolja már ki a hölgy mennyibe fájna egy pasinak egy hétvége/hónap első randikkal. Leülhetsz egyes. Nulla empátia. Miért várunk el bármit a másiktól amit MI MAGUNK SOSEM TENNÉNK MEG?????

7. Ahogy fentebb írtam két szabad egyenrangú ember. Joga van rá... Ez benne van a pakliban. Btw van szája... kérdezze már meg.
Válasz erre 

2017.06.13. 09:43:07

A nők mostanában elvárják a figyelmet, ám nem képesek leszakadni a Facebookról és még annyi figyelmet sem adnak. Ja, hogy a pasik is ilyenek? Keressetek magatokhoz való párt és akkor nem kell ilyesmiket olvasnotok!
Válasz erre 

Kelly és a szexi dög 2017.06.13. 09:52:31

Összefoglalva: miután a csaj elmondta hogy nem lesz dugás, kimenni telefonálni az étteremből...és huss!
Válasz erre 

Duplaxiii 2017.06.13. 10:03:40

@Lángharcos: Én meg soha nem találkozom többet olyan nővel, ki azzal sért meg, hogy kifizeti a saját fogyasztását.
Az egy gender-alapú lény, találkozzon a fajtájával!
Válasz erre 

Duplaxiii 2017.06.13. 10:17:45

A posztnak azért lehet értelme, mert a mai generáció alapból nincs felkészülve a tisztességes, evolúció-alapú kommunikációra, nem ismeri egy egészséges férfi-nő kommunikáció lényegét.
Ezért ír a posztoló is olyan dologról, aminem alpnak kellene lennie, de hát ő sem tudja, ezért beszél róla...
Ott kezdődik, hogy el kell tudni dönteni, hogy egy beszélgetésről van szó vagy egy randevúról!!!!
Az első esetben lényegtelen a telefon, a fizetés és a többi, hiszen csak meg akarod ismerni a másikat, hogy ÉRDEMES-E foglalkozni vele.
A második esetben nincs fizetés (csak ha megbeszéltétek, de akkor meg a másik fizessen mindent! És a nő SOHA, mert ilyen helyzetben az magára nőre nézve is kellemetlen, a pincér is azonnal látja, hogy gender-alapú és nem párt, hanem baszópartnert keres...), a telefon lehallkítva az asztalra és ha fontos hívás jön, akkor szólunk, nem sumákolunk, a többit meg KINYOMJUK!!!
A lakásra hívás nem randikérdés, egészséges férfi és nő akár az első randi 5. percében is dönthet erről, ez semmit nem befolyásol, de jelzi, hogy mennyire találták meg egymást.
Az ex említése valóban nem randira való, azt illik az elején tisztázni vagy hallgatni arról. Ritka tahóság egy harmadik félről beszélni a randin.
A telefon másik problémája a nőkhöz kapcsolható, sajnos ma már szólni kell a randi elején, hogy a nő kapcsolja már ki a telefonját... Én a lakásban is az előszobában lerakatom a nőkkel a telefonjaikat, mert nekik az valami tápszer, ha nem használhatják, elhalnak...
.
A gond az, hogy a normális esetben ezeket, az alapokat a tinédzser korban tanuljuk meg, a kommunikációt, a testbeszédet, a retorikát, a flörtöt, az udvarlást.
Ma azonban ez 99%-ban valamilyen ostoba és káros internetes közösségi média és ezt blogokban nem telet megtanulni.
De a férfi legyen férfi, a nő nő és ha ez nem tetszik vagy nem PC. akkor keresgéljenek a internetes érdekvédőközösségükben megfelelő partnert, ne a domináns többség anyát fárasszák a sok baromságaikkal.
Ez a genderközösség elfelejti, hogy az emebri faj lényege az érzelem, ami nem internetalapú. Ha egy feminista párt keres magának, annak nincs érzelmi alapja, azonnal az alá-főlé rendeltség lép életbe, csak most a nő lesz az "uralkodó" és az a férfi, aki ezt elfogadja, na az nem férfi!
Válasz erre 

Hajdú Peter 2017.06.13. 11:13:37

Szerintem egyáltalán nem gáz, ha az exem-el beszélgetek telefonon, miközben csaj kifizeti számlát.
Válasz erre 

Trisi · www.alphawing.hu 2017.06.13. 11:17:14

A nő kérdezze meg hogy mennyivel szálljon be a számlába, én pedig megköszönöm hogy meghívhattam. De NE VÁRJA EL hogy én fizessek.
Válasz erre 

qwertzu 2017.06.13. 11:28:08

Nem tudom hallotatok-e róla, de vannak ám munkahelyek, ahol elvárják hogy elérhető légy.
Például nálunk van kijelölt ügyeletes üzemeltető, annál egy céges mobil, és elérhetőnek kell lennie, valamint reagálnia kell. Ha hajnali háromkor esik be egy riasztás, akkor is.

Aztán ha méretes gebasz van, akkor mondjuk felhívják a vezető fejlesztőt. Ha nem sikerül elérni, akkor meg engem.
Válasz erre 

lobaszopiatej 2017.06.13. 11:50:23

Nem világos hogy ez a szokásos levelezős társkeresős vakrandi (fénykép ha van általában teljesen mindegy mer nem látszik hogy kövér-e), vagy már találkoztak előtte és ott lett randikérés.

Az előbbi esetben semmi szükség udvariaskodni, mások a szabályok, csak látni akartad és kész. Udvarolni csak pozitív esetben.
Az utóbbin meg elvárt az udvarlás, így az említett pontok nemhogy alapok de lenne sok más is.
Válasz erre 

Lángharcos 2017.06.13. 12:23:01

@Duplaxiii: Ki így, ki úgy találja meg élete párját. Sok sikert hozzá :)
Válasz erre 

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.06.13. 12:23:26

@Duplaxiii: mi az, hogy gender alapú? Nekem azt tanították, hogy a randi az a gyertyafényes vacsora a tea meg ismerekedés. :)

A telefon az asztalon. Na nem tudom telefon, lakáskulcs meg jogsit kirakni egy asztalra elég sok mindent elárul a másikról...
Válasz erre 

Bobby Newmark 2017.06.13. 12:31:55

@Duplaxiii: Ez valami hülye vicc, hogy egymásnak homlokegyenest ellentmondó dolgokat halmozol egymásra, vagy őszintén vagy ilyen hülye? Ha az első, akkor nem értem, ha meg a második, akkor őszinte részvétem!
Válasz erre 

haXXor 2017.06.13. 12:48:56

Egy randinál miért is kéne a férfinak fizetnie mindent, ha a nő nem ad ezért semmit sem cserébe. Férfiként kellemetlen nekem ha nem kérdezi meg a nő, hogy kifizesse-e a sajátját. Természetesen nem engedem neki, de a gesztus legyen már meg mert így születnek a torz, szar kapcsolatok.
Válasz erre 

DocBulywood 2017.06.13. 13:34:38

@haXXor:

Akkor már könnyebb prostihoz menni és sokkal olcsóbb is, mert pl nem lopjátok feleslegesen egymás idejét, plusz nem kell hallgatni a másik hazudozását sem.

Egyből a lényegre tudsz koncetrálni és hát kb azt kapod, amiért fizetsz: nem kell zabáltatni, hallgatni a hülyeségeit, h hogy járt az előző kapcsolatában, stb.

Kettős haszon: mert ha jó volt vele, akkor legközelebb is mész hozzá, ha meg nem, akkor nem kell hazudozással lekoptatni.

Végül is a 3.14na mindig pénzbe kerül, ezen kár is fennakadni.
Válasz erre 

_B_ 2017.06.13. 13:53:22

Ezen mindig röhögnöm kell, amikor a nő elvárja az őszinteséget :D
Amikor megkapja akkor meg sértődés van, és a férfi egy bunkó paraszt :))
Válasz erre 

kiber kóbor 2017.06.13. 14:16:59

emancipáció mi, de az első randin fizesse a pasi a koktélt. Szánalmas.
Saját tapasztalatom az ha a nő elnézi hogy fizesd a számlát, és még egy "ne fizessem inkább a sajátomat én?" sem hagyja el a száját, akkor le kell koptatni. Dugás ebből nem lesz, de legalább sokba fog még kerülni.

Végül pedig, "majd keressük egymást".
:-)
Válasz erre 

nevetőharmadik 2017.06.13. 14:33:01

@_B_: Ja. A nők mindig az igazat akarják hallani, csak az igazság az legyen, ami nekik tetszik, mert különben...
Válasz erre 

Pierr Kardán 2017.06.13. 14:40:07

Nagyon érdekes, hogy sokan természetesnek veszik, hogy randi idején is fel kell venni a telefont, mert ahogy itt hivatkoztak rá, pl. akkor pont ő az ügyeletes. Csak az a kérdés, hogy miért olyan időpontra szervez randit, amikor nem tud teljesen ott lenni, hanem félig munkában van.

Nekem az is elég érdekes, hogy sok hapsi teljesen természetesnek veszi, hogy a nő fizeti (részben vagy egészben) a számlát. A hivatkozás az, hogy nehogy már minden nap másvalaki fizesse a nő koktélját. Nekem meg az a véleményem, hogy ha egy férfi nem képes (akár naponta) arra, hogy kifizesse egy nő koktélját egy jobb helyen, az keressen ingyenes társkereső honlapokon partnert magának, ne akarjon élőben randizni.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 15:14:52

A második és a negyedik pontot nem igazán tudom összeegyeztetni :)

Várok egy nagyon fontos üzleti hívást. Este hétkor derül ki, megkaptuk -e a melót vagy sem, szóban meg kell erősítenem egy még eddig nem tudott összeg miatt.

Ez akkor derült ki amikor a randi már le volt beszélve.

Két opció van: felhívom a hölgyet, hogy lemondom a randit, hogy véletlen se sértsem meg azzal, hogy telefonálok. Köcsög, nem tudott időt szakítani rám, ilyen férfi nekem nem kell.

Előveszem a telefonom, 5 percre fel kell vennem. Köcsög, miért nem rám figyel?

Azért vannak határok. Nyilván, ha látom, hogy fontos a hívás a másik fél számára, addig akkor elmegyek a mosdóba, rendelek még egy kört, vagy csak jobban szemügyre veszem a partnerem.

Ha azt látom, hogy facebookozik, messengerezik vagy szókeresőzik, nyilván rögtön felállok.
Válasz erre 

Selmo 2017.06.13. 15:25:59

@Pierr Kardán: mert talán elég kevés nőt lehet randizni hívni délelőtt? Meg talán az időzóna eltérések miatt, amikor itt esteledik, a partnerországban épp elkezdődik a munka? Meg vannak olyan munkák pl. mentős, aki 24 órás ügyeletben van, amikor nem dolgozik.

Ahá, szóval egy átlagpasi azonnal rántsa elő a zsebéből 30 koktél árát, cirka 60 ezret? Illetve 120-at, mert ugye ő is iszik valamit. Látom tisztában vagy a magyar átlagfizetésekkel. De ha Te ilyen nagyvonalú vagy, ugyan utald már át nekem havonta azt a 120 k-t és könyveld el 30 szar randinak, ráadásul az idődet sem pazaroltam.
Válasz erre 

room_101 2017.06.13. 15:27:01

Érdekes, én semmi ilyesmit - még átvitt értelemben sem - mondtam, mégse nagyon jött össze a második randi...
Válasz erre 

bron32 2017.06.13. 15:38:05

Telefon:

Bunkóság randi közben kimenni telefonálni. Pont. Nincs kifogás, hogy fontosembervagyok, égaház stb.

Fizetés:

A férfi fizet az első randin. Ez az udvariasság egyik formája. Talán ez egy halvány utalás arra, hogy a férfi vállalja, hogy amikor a nő gyermeket nevel, ő majd jobban hozzájárul a családi kasszához.

Nem érek rá:

Aki munkamániás, az ne akarjon normális kapcsolatot, amiben naponta hosszabb időt együtt tölt a pár. Aki olyan szétszórt, hogy nem tudja, mikor ér rá vagy nem ér rá egy héten belül és erre nincs valamilyen kivételes magyarázat, azzal nem érdemes ismerkedni.
Válasz erre 

devadel 2017.06.13. 16:36:14

@Duplaxiii: bazmeg, átaludtál 300 évet, most meg csak nézel, mivan. szar mi?
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 16:38:39

@bron32: és ha azzal hívnak, hogy a feleségem megszült, az sem ér? :)))

viccet félretéve, ha már mindenben ilyen talpig úriembereket keresünk, akkor azért oda nem elég egy műszempilla, ez esetben a hölgy is homorítson valamit.

az első randin való fizetés teljesen korrekt és normálás elváris szerintem is.

egy kávé, egy narancslé, adott esetben egy spirit rendben van, de ebben az is benne van, hogy jelölt kislány is tanusítson udvariasságot, és ne kapásból a 12e forintos koktélból kérjen kettőt.

el lehet ezeket a dolgokat normálisan is intézni, őszintességgel, nyíltsággal és kommunikációval, ezek nem kőbevésett törvények.

küldtek el engem már a halál náthás ..... mert virágot merészeltem vinni, illetve striciztek már le azért, mert szerettem volna kifizetni a mozijegyet.

szóval ez kétoldalú móka.
Válasz erre 

2017.06.13. 16:39:07

@bron32:

telefon:
pedig van fontos ember.. első randi miatt elveszíteni egy üzleti partnert nem biznic. Ha a nő elvárja, hogy legyen 2 autó, kertesház meg 4 gyereknek egyetem, akkor férjen már bele a munka is.

Fizetés:
a fentebbiből kiindulva egyértelmű, fizessen a férfi.

Nem érek rá:

döntsük el, hogy

maffiózó/politikus kell (egész nap ráér+sok pénz míg le nem sittelik)

szorgosmunkás (jó esetben sok pénz, de dolgoznia is sokat kell)

átlagmunkás, kinek 8 órás munkaidejéhez igazitják az atomórát, de általában nem keres nettó 300 felett,

vagy a laza csávó, ki egész nap a szüleit húzza, és 20000 forint neki valami kincs ami megy a bulialapba, mindig seftel, ügyeskedik, hogy elkerülje a munkát, de sosincs sok pénze

a csajok az elsőt akarják hosszútávon az utolsóval meg dugni, szóval munkásembernek rossz lenni.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 16:56:52

@okostojas007: A boltból hazajövet pont ez ugrott be nekem is.

"legyen 2 autó, kertesház meg 4 gyereknek egyetem,".

Cserébe akkor meg ő mutasson türelmet. Ok, az tény és való, hogy lehetőség szerint az ember ne az első randira időzítse a fontos üzleti hívásait, illetve 1 órára bárki kikapcsolhatja a telefonját, ha más miatt nem, hát pont egy fontos üzleti megbeszélés miatt.

De ha a randi elhúzódik, és egy egész estés program lesz, akkor valóban bejöhet egy fontos hívás.
Válasz erre 

2017.06.13. 17:01:42

@nem várt fordulat: Pont azért dolgoznak velem, mert elérhető vagyok. Csak akkor hívnak, ha gond van, de akkor az általában sürgős. Ilyen csak 2-3 havonta 1x ha van.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 17:12:05

@Snoopyzit29: nekem mákom van, mert olyan helyen dolgozom, ahonnan semmilyen szinten nem lehet hazahozni a munkát, és munkaidőn kívül (de azon belül sem) keresnek telefonon. De nem csak munkahelyi hívás lehet fontos.

Mondjuk meghalt valaki. Vagy a gondok hív, az tipikusan az, amikor nem tudod, hogy most csak időpontot akar egyeztetni, vagy tényleg lángokban áll a lakás, vagy betörtek. Vannak olyan életszerű lehetőségek, amikor egy hívás tényleg fontos.

De erre mondtam azt, hogy nem kell túllihegni ezt. Ilyenkor el lehet mondani a partnerednek, hogy nézd, talán nem volt ildomos, hogy magadra hagytalak öt percre, de meghalt a dédi.

Ha a csaj olyan béna, hogy ez nem érti meg, akkor én pedig azt fogom gondolni róla, hogy nulla empátiája van, és én állok fel a randiról.

Ha pedig ketten kerestek nettó 250-et, azért az elég szotyi. Ha valamelyik kiesik a munkából pár hónapra, akkor abból őrületes nyomorgás lesz és tudjuk, hogy bár nem a pénz minden, kikészíti a kapcsolatot, főleg egy bimbózó kapcsolatot.
Válasz erre 

2017.06.13. 17:34:26

@Snoopyzit29: Azért feltételezem ezt, mert a legtöbb csajjal, akivel találkoztam, azoknak ezek voltak az elvárásai.

nettó 300 ból nem sok minden jön ki, az mellé kell egy gazdag nagybácsi, hogyha akár csak lakást szeretnél.
Pesten egy normálisabb lakás 30 millió, esetleg trükközhetsz CSOK-al, meg a többi varázslattal, de annélkül 10-15 milliót kell leszurkolni önerőből.
ha havi 250-et tesztek félre, úgy 6-10 év alatt megvan az önerő.
Válasz erre 

Rotoxis 2017.06.13. 17:38:06

Kedves hölgyek, ha szabad valamit javasolnom, az elsö talalkozas ne legyen több egy negyedoras kavenal. Egy ferfi a talalkozo elsö perceben ugyanis eldönti, akar-e folytatast. Szerintem randirol csak a masodik talalkozotol kezdve beszelhetünk.
Válasz erre 

2017.06.13. 17:45:30

@Rotoxis: jogos, ha nincs meg a kémia, teljesen mindegy, meddig tart a randi :)
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 17:55:41

@Snoopyzit29: A telefont akkor félreértettem, sorry, de én is fejenként 250-re gondoltam, 500 is kevés két embernek. Még gyerek nélkül is.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 18:13:31

@Snoopyzit29: Akkor rossz szakmát választottál. Egy recepciós keres ennyit, meg egy pék, s ez utóbbi igazán nem nevezhető értelmiségnek.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 18:30:36

@Snoopyzit29: Nem azt mondtam, hogy szégyen, hanem azt, hogy ma már ez nem reális.

Azért az nem egy szar érzés, amikor nem kell 3 percen át gondolkodni az uborkáknál, hogy gramm / ár melyik éri meg jobban, és nem feltétlen párizsit venni tarja helyett. Amikor egy Camambert sajt luxus, akkor az kevés.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 18:46:05

@Snoopyzit29: Ilyeneket nem mondtam. Ráadásul erről is érdemes szót ejteni, hogy mára azért eléggé megváltoztak a klasszikus nemi szerepek.

Tőlem valósítsa meg önmagát, az sem érdekel, ha többet keres nálam, egy valamit ne tegyen: ne bízza a dadusra a gyereknevelést. Minden más házimunkat meg lehet oszani, fel lehet venni takarítót, stb...

Nem mellesleg pedig, ha én első randira megyek, akkor ha úgy jön ki, akár még kölcsön is kérek valakitől, hogy fizetni tudjam a cehet. Mondjuk én első randi után is fizetek általában.

Ha nem fogadja el, illedelmesen megkérem, hogy tegye meg, ha ezek után sem, nem erőltetem. Az is lehet, hogy ez utóbbi esetben kibontom vele ezt a témát.
Válasz erre 

Bambano 2017.06.13. 19:01:18

első randin amennyit egy nő fogyaszthat...
ha ennek a kifizetése bármilyen szempontból is gondot okoz, akkor ne randizz.
Válasz erre 

Trisi · www.alphawing.hu 2017.06.13. 19:52:02

@Snoopyzit29: " ha ilyen igényei vannak, lehet hogy ő úgy képzeli el, hogy ezt majd együtt valósítjátok meg" Ilyen legjobb esetben a húszas éveit élő pároknál játszik, ez 30 felett már nem így képzelődik el. Hanem úgy hogy mindez KÉSZ, a nő pedig szépen benne él majd.
Válasz erre 

funfun 2017.06.13. 21:26:41

Férfinak illik fizetni. Ja. Akkor a nőnek meg illik utána felmenni.
Egyébként hol a híres egyenjogúság, amikor a cech rendezéséről van szó? Öntudatos nő nem engedi, hogy egy komplett vacsorára meghívják. Más egy ital, más egy több ezres fogyasztás.
Eléggé álomvilágban él a posztoló.
Menedzser, orvos, ja persze. Sokra tartja magát némely női hölgy, akárkinek nem mond nemet a dugásra, vannak itt elvek, kérem.
Válasz erre 

funfun 2017.06.13. 21:29:16

@Bambano: Főleg ha az első randin mutatja meg, milyen kifinomult ízlése van mind ételek, mint italok terén. Te csak olyan nővel első randiztál, aki egy üveg ásványvizet kortyolgatott?
Simán kifizetem én a számlát, nem gond, csak nem szeretem, ha a nő részéről magas elvárások vannak.
A partnerség a lényeg, már az első randin is. Nem kegyet gyakorol, hogy szóba méltóztatik állni velem, aminek az árát meg kell fizetnem.
Válasz erre 

11110000 2017.06.13. 22:11:24

@eq2:
"Ha a legjobb barátom hívna hogy pl elhagyta a felesége még el is mennék a randiról."
Pedig szerintem a barátod tudna várni pár órát azzal a szopással.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 22:13:02

@Snoopyzit29: semmilyet. segítek neki, ha nem jön ki a pénzéből. utálom a középszerűséget, sajnos engem apám a nagyvonalúságra tanított, ami sok esetben azt jelenti, hogy csak azért, hogy ne tűnjek kicsinyesnek, nem érdekel a holnap, meghívom, aztán persze másnap én kérek. de eddig is megoldottam valahogyan ezután is meg fogom.

persze ha valaki velem szarrágó, én sem fogok finomkodni. amíg bírom, addig részemről közös kassza van, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a lánynak nulla pénze van. nyilván pár hét után elbeszélgetek vele, hogy esetleg megpróbálná -e a munkát? :) ha látom, hogy igyekszik, akkor tőlem kereshet 50-et is. De tudom, hogy ez neki sem jó, kiszolgáltatott,, még akkor is, ha biztosítom róla, hogy soha nem fogom szóbahozni.
Válasz erre 

11110000 2017.06.13. 22:28:37

@nem várt fordulat:
Akkor Magyarországon az emberek kb. 95%-a rossz szakmát választott, mert talán 5% keres nettó 250 rugónál többet.
Olyanokat is beleértve a 95%-ba, mint mondjuk a nyelviskolai nyelvtanárok (tehát nem az állami intézményekben tanítók), de egy csomó helyen a projekt menedzseri fizetések sem magasabbak. A nettó 250 az a cégnek kb. 450 ezerbe kerül.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 22:30:28

@11110000: azért itt érdemes megállni egy pillanatra, és definiálni a barát fogalmát. mert ha ez egy olyan barát, akit két hete ismerek és a facebookon már ismerős, akkor szarok rá.

de ha egy gyerekkori barát, akinek támaszra, társaságra van szüksége, best friend, akkor kérdés nélkül megyek és megpróbálom vígasztalni, vigyázni rá.

csajok jönnek mennek az ember életében, barátok nem teremnek minden bokorban. főleg egy első randis csaj.

azért pillanatra álljunk már meg. mi a tököm van? ez az elvárás, hogy nekem kell lennie a hercegnek a fehér lovon? hol vannak az igazi férfiak?

az a helyzet, hogy igazi nők is kellenének.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 22:32:37

@11110000: ezt nem hiszem el. mutass erre valami statisztikai adatot, ha ezt így ki mered jelenteni.
Válasz erre 

11110000 2017.06.13. 22:36:05

@nem várt fordulat:
De mi van, ha valaki a párizsit szereti, a tarját meg kevésbé?
(Pl. én a Pick nosztalgia borjúpárizsit imádom; tök mindegy, miből van és hogy készül, de finom.)

@Snoopyzit29:
Hát a ki mennyit keres milyen szakmávalról annyit, hogy az első komolyabb csajom szövőnőként 3x annyit keresett, mint én kezdő mérnökként. Igaz, ez már évtizedekkel ezelőtt történt. :-)
(És a kezdő mérnöki fizetésemből fizettem albérletet, és még futotta olykor hosszú távú taxira is, a csajom ugyanis majdnem a város átlósan másik végében lakott - kb. akkora távolság, mint a Belvárosból a repülőtér -, és az éjszakai tömegközlekedés küzdött még akkoriban bizonyos hiányosságokkal, bár Vitézy óta újra vannak vele problémák, csak most mások.)
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 22:39:02

@11110000: Látom megértetted a lényeget. Ha azt szereted azt veszed és eszed. De ha kényszerből veszed, csöpög a nyálad a tarjára. Nehogy már meggyőzz, hogy jó csórónak lenni, számlákat tologatni, és farháton élni.
Válasz erre 

11110000 2017.06.13. 22:39:09

@nem várt fordulat:
Elég csak körülnézni az ismerőseim körében. Mivel a számuk ezres nagyságrend, és van köztük minden szakmából, nagyjából ezt tapasztalom, legalábbis éves szintre levetítve, mert mondjuk egy idegenvezető lehet, hogy nyáron megkeres pl. 500 nettót is (néha), de ősztől tavaszig lófaszt se.
És van ez így egy csomó szakmával.
Nekem is volt olyan melóm, amikor egy hónap alatt kerestem majdnem egy millát, de volt 2 olyan hónapom is abban az évben, amikor nagyjából semmit, és nem azért, mert szabin voltam.
Válasz erre 

11110000 2017.06.13. 22:40:38

@nem várt fordulat:
Nem tudom, mikor voltál utoljára húsboltban, de nincs jelentős különbség az általad említett két termék ára között. Már legalábbis ha nem tonnákat veszel belőlük.
Nem, nem akarlak meggyőzni, mert nyilván hülyeség is lenne, csak rossz a példád.
Válasz erre 

Bambano 2017.06.13. 22:43:35

@funfun: az, hogy az első randin hogy intézed a cehhet, rólad állít ki főleg bizonyítványt. szegénységit vagy másmilyet.

első randin nem szokás olyan helyre menni, ahol jelentős számlát lehet generálni. ha meg a számla nem jelentős, akkor ki nem sz-ja le...

egy-egy alkalommal ha nem fér bele, hogy ekkora összeget szemrebbenés nélkül kidobj az ablakon, akkor ott komoly baj van. leginkább agyilag.

az, hogy hogyan alakulnak a költségek, hosszú távon fontos.
Válasz erre 

11110000 2017.06.13. 22:53:41

@nem várt fordulat:
"ha úgy jön ki, akár még kölcsön is kérek valakitől, hogy fizetni tudjam a cehet"
Jó nagy marhaság, mi van, ha többet látni sem akar? Kidobtál fölöslegesen egy olyan összeget, amit költhettél volna akár kurvákra is, és ott legalább biztosan kapsz valamit a pénzedért.
Az első randin mindenki fizesse a saját fogyasztását.
(Mondjuk randiztam Amerikában meg Finnországban is, ott meg is sértődött volna a csaj, ha én akarom fizetni az övét is - nemcsak az első randin, hanem még később is.)

@Bambano:
Hát nem tudom, mennyit keresel, de ha gondolod, mutatok be neked olyan csajt, aki első randin az igen jelentős részét leissza, és még csak nem is látszik meg rajta. :-)

@Snoopyzit29:
"ha a pasi éppen bal lábbal kel fel, akkor már ki is van vágva a lakásból az ember lánya"
Azt akkor már ott basztad el, hogy hozzá költöztél nulla ismeretség után.
Mert összeköltözni csak olyasvalakivel érdemes, akinek ismered már annyira a természetét, hogy nem tesz ilyet. Ha ennek ellenére összeköltözöl vele, csak magadra vess.

"Egy ekkora panellakás ára jelenleg 20-22 millió forint."
Kicsit el vagy tévedve, egy 35 m2-es panel (fontos: panel!) ára még a Rózsadombon sincs ennyi, ennyiért egy átlag nem szorosan vett belvárosi részen 60 m2 körüli lakást kapsz ma.
De a nyócker egyes részein kapsz ekkora (ráadásul nem is panel) lakást 10 milla körül is, igaz, ehhez vállalnod kell, hogy te leszel kb. az egyetlen fehér ember a házban, és éjjel-nappal daj-daj van, viszont egy előnye biztosan van: nem fognak kirabolni soha. Saját házba nem járnak betörni, aki meg az ő házukba menne, azt ismerik, úgyhogy az sem kockáztatja meg.
Van olyan ismerősöm, aki ilyen házban lakik, a lakás bejárati ajtaja üveges faajtó, közel 20 éve még csak feszegetni sem próbálta senki.
Válasz erre 

Gour 2017.06.13. 23:00:21

Életem legjobb randijaira úgy mentem el, hogy előtte mindig megdugtam egy másik csajt. Lelazultam, szépen, kényelmesen és taktikusan semmi mást nem csináltam mint folyamatosan kérdeztem a csajoktól, ők pedig csillogó szemmel csak mondták és mondták a magukét. A végén úgy álltunk fel, hogy én milyen normális srác vagyok, mennyire jól érezték magukat, mikor találkozunk még, csak milyen keveset beszéltem magamról -hja, ehhez kérdezni is kellett volna tőlem. :) Egyszer megírom majd én is a női sületlenségek 100 pontját, bár ki tudja mi értelme erről nyíltan beszélni.
Válasz erre 

11110000 2017.06.13. 23:01:05

@nem várt fordulat:
Ha akkora barát, akkor meg nem várja el, hogy egy randiról rohanj hozzá, mert elhagyta az asszony. Gondolom, nem akkora puhapöcs, hogy emiatt fél órán belül gyufát iszik, ha nem szopja le a legkedvesebb barátja ezen időn belül.

@Bambano:
Mondjuk lehet, hogy első randira azért nem a nyóckerbe a Texas kocsmába hívod le szíved leendő választottját, mert ott csak 400 a fél deci tequila, úgy, ahogy Mexikóban isszák, melegen, só meg citrom meg egyéb bohóckodás nélkül, keményen autentikus. :-)

Bár hívtam már én is csajt első (totál vak)randira olyan helyre is, ahol még csak pia sem volt (csak ha vittél), ráadásul valamikor nyár végén, sötétedés utánra, és csak tűzzsonglőrök produkálták magukat. Évekig együtt voltunk utána. :-)
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.13. 23:06:47

@11110000: "és ott legalább biztosan kapsz valamit a pénzedért." nem voltál még szar kurvá -nál, -val.

ezen kívül pedig vagyok aki vagyok, és nem elvárás miatt hívom meg. szeretnék jó benyomást kelteni, és gáláns úriembernek mutatkozni, ami amúgy általában megy is, több - kevesebb sikerrel az életben.

nem mindig, de igyekszem.
Válasz erre 

Bambano 2017.06.13. 23:25:40

@11110000: akit randira hívok, azt már ismerni szoktam valamennyire. miután én nem iszom, így a piásokkal nem kezdek. egy rendes helyen azért egy tizesből meg lehet úszni a randit.

mindegy, mostanában nincs szükségem randizási tippekre :P
Válasz erre 

2017.06.14. 00:30:37

@Snoopyzit29: sohase érdekelt, hogy mennyit keres, ilyen szempontból nagyon tradiccionális elveket vallok. Az azért érdekel, hogy ne szórja a pénzt, de az nem, hogy mennyit keres.

"Egyébként meg, aki kevesebbet keres nettó 250-nél az nem ember vagy mi? "
de, bárki aki tisztességesen dolgozik, az tiszteletre méltó, csak ez itt arról szól, hogy a csajok mit akarnak, és ők általában nem azt akarják számolgatni, hogy megveheti e a nyáron a 200 forintos dinnyét, vagy nézni kell, hátha lemegy 150-re akciósban.
Mondanám azt is, hogy senki se szeret szegény lenni, és ha már választhat, akkor a gazdagabbat választja, ez van.
Válasz erre 

11110000 2017.06.14. 00:49:38

@nem várt fordulat:
Még semmilyennél nem voltam. :-)
Tudod, aki gáláns embernek igyekszik mutatkozni, azt azért egy idő után baleknak nézik. Én sem tudom, hol van a kettő közt a határ.

@Bambano:
Én általában olyanokat szoktam randira hívni, akiket még nem ismerek.
Akit ismerek, azt már minek? :-)

Ha valakiről akkor derül ki, hogy piás, és mondjuk Dom Perignon alatt nem kezd, akkor elküldöd randi közben? Mert azt még diszkontboltban sem úszod meg egy tízesből, nemhogy rendes helyen.

Én sem szeretem, ha a csaj berúg, mert én sem szoktam (én ugyan iszom, de keveset), de ha már ott vagy a helyzet közepében, akkor azért cikisebb azt mondani,hogy "Julcsi, te sörözöl? Akkor menj a picsába, én meg haza.".
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.14. 01:03:51

@11110000:

"és ott legalább biztosan kapsz valamit a pénzedért."

"Még semmilyennél nem voltam. :-)"

Nos, akkor innentől kezdve ilyen komolysággal veszem a kijelentéseid, kinyilatkoztatásaid. Randi ügyben is.
Válasz erre 

11110000 2017.06.14. 01:38:33

@nem várt fordulat:
Húha, kemény vagy, mint mamutszar a téli tundrán. :-)
Válasz erre 

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.14. 05:50:02

@Lángharcos:

Ami a fizetést illeti, a végletek rosszak.

Volt egy barátnőm, aki szerint axióma, hogy mindig a férfi fizet, s kész.

Aztán volt egy másik (aki történetesen most a feleségem), aki szerint az a nő, aki hagyja, hogy fizessenek neki, sőt ezt elvárja, az kurva. S vele mindig meg kellett felezni minden költséget, erről csak az utolsó 3 hónapban mondott le, amikor már el volt döntve, hogy meg fogunk házasodni.
Válasz erre 

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.14. 05:53:55

@_B_:

Ez nem csak női dolog.

Sok ember szereti elhinni magáról, hogy az őszinteség lelkes híve, de csak addig, míg ez neki jó.

Többször beleestem már ebben a hibába, hogy a "mondd meg őszintén!" kérdésre őszinte választ adtam. Aztán az illető meg csak vörös fejjel hápogott, mert nem a kapott őszinte válaszra számított.
Válasz erre 

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.14. 06:01:56

@okostojas007:

Aki pénz alapján választ partnert, azzal nem érdemes partnernek lenni.
Válasz erre 

misztikus alfahím 2017.06.14. 08:02:18

Ez egyben a 6 (hat) legidegesítőbb csaj duma Is.
Válasz erre 

pstone 2017.06.14. 11:09:03

@MaxVal BircaMan HJCD: de miért nem? Mint férfi, úgy gondolom az is egy tulajdonsága, akár csak az jóképűség, felépítés. Ugyanúgy része a "csomagnak", mint hogy mennyire vagyok humoros. Ja, és nem vagyok kölönösebben elengedve anyagilag, de meg tudom érteni azt a nőt, akinek ez többet ér, mint a csomag többi része...
Válasz erre 

Plumper_ 2017.06.14. 13:01:00

Az ELSŐ randin fizethet a pasi. A többin, ha fizetnie kell, azonnal léc!
idegesítő női duma, amikor az első randin kifejti, hogy zárul miki mókatára, és hamarosan szülnie kell.
OK, de nem tőlem.
LÉC!
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.14. 17:10:12

@Snoopyzit29: ingatlan.com/xiii-ker/elado+lakas/panel-lakas/budapest+13+kerulet/23348441

58nm, 25.5 az irányár.

ingatlan.com/vii-ker/elado+lakas/tegla-epitesu-lakas/budapest+7+kerulet+szovetseg+utca/23345416

Kis lakás, de 13m.
Válasz erre 

2017.06.14. 17:29:10

@MaxVal BircaMan HJCD: hát ez nem így van, ez kb olyan duma, minthogy mindegy, hogy hogy néz ki, vagy mindegy, hogy mennyire igénytelen.
Ezek ellen legtöbb esetben lehet tenni, ahogy a pénz dolgot is lehet tolni, valaki plussz munkázik, valaki meg edzőterembe jár, a csaj meg majd eldönti, hogy a pénzesebb, vagy a kigyúrtabb kell neki.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.14. 17:41:22

@okostojas007: kigyúrt, pénzes, józan életű, nem kártyázik, természetesen mindenre van ideje, rendben tartja a garázst, jó kocsija van, besegít a házimunkába és mindig kiegyensúlyozott, szereti a romantikus filmeket, és elmegy vele jógázni, no és persze jó képű, jó az ágyban, érzéki, szerény és humoros.

Általában a lányok erre azt szokták mondani, hogy ok, nem feletétlen kell kigyúrtnak lennie :)))
Válasz erre 

2017.06.14. 18:21:44

@nem várt fordulat: :) no igen... bar a tapló vagány még kimaradt a felsorolásból, mert különben gyorsan elunná a csaj.
Válasz erre 

11110000 2017.06.14. 21:11:16

@Snoopyzit29:
Lehet, hogy ennyiért IS kínálnak, de ennyiért soha nem fogja eladni. Még téglát sem, elit részen, nemhogy panelt.
20-22 milláért 60 m2-es panelt kapsz, kb. bárhol Budapesten, talán a hegyekben (XII. kerület) nem, ha vannak ott ilyenek.

ingatlan.com/viii-ker/elado+lakas/tegla-epitesu-lakas/budapest+8+kerulet+koszoru+utca/23363979
51 m2, tégla (nempanel), 2. emeleti (nem földszint), 12,5 milla (és ebből még tuti lehet alkudni)
És nem ez az egyetlen van hasonló mérettel és hasonló árakon. Igaz, a környék olyan, amilyet fentebb lefestettem.

"10 millióért még vidéken sem kapsz 35 m2-es lakást. "
Nem, 10 millióért vidéken 100+ m2-es kertes házat kapsz, falun kettőt is.

@nem várt fordulat:
És a Szövetség utca már elit hely, 7. ker., nem is rossz helyen, nem nyócker.
Válasz erre 

nem várt fordulat 2017.06.14. 22:50:36

@11110000: Tudom, laktam a Magdolna Szigetvári sarkon. Mondjuk nekem azzal sem volt semmi bajom. Nem, hogy belém kötni nem kötöttek, de miután megismertek, még biztonságban is éreztem magam, pedig csak 2 hónapig voltam ott.

Direkt ezért kerestem olyat, ami nem teljesen "gáz" környék, hanem még talán kicsit élhető is, ha az embernek ennyije van.
Válasz erre 

bron32 2017.06.15. 09:32:55

@okostojas007:

"első randi miatt elveszíteni egy üzleti partnert nem biznic. Ha a nő elvárja, hogy legyen 2 autó, kertesház meg 4 gyereknek egyetem, akkor férjen már bele a munka is."

A nők többsége nem luxusra vágyik, hanem biztos megélhetésre, amihez elég, ha a férfi 250-400 nettó körül keres. Ahhoz pedig nem kell napi 24 órát dolgozni és telefont felvenni este. Ha feltételezzük, hogy a nő is dolgozik, akkor már normálisan megélnek, kivéve ha nem tudnak bánni a pénzzel, de akkor meg úgyse lesz elég semennyi pénz.
A karrierista férfiak saját maguk miatt hajtanak, nem azért, mert a nők ezt várják tőlük. Ha mégis a nők miatt, akkor nem értenek a nőkhöz.
Válasz erre 

2017.06.15. 17:30:57

@bron32: 250 netto, ha az asszony otthon van a gyerekkel meg fizetik a lakáshitelt, akkor az kb a zsíroskenyér kategória. Mivel volt, hogy 10 évig ez a zsíroskenyér+ami megtermett mozi ment nállunk is gyerekkoromban, pontosan tudom, hogy milyen (pl nem tellett farmernadrágra se), szóval ez a nemkell pénz ez számomra nem opció. A másik, hogy igenis kell a kertesház és a 2 autó, mert a társas-panelházaktól kiütést kapok pillanatok alatt. Nem szeretem én annyira az embereket, hogy közösködjek, azt elég az asszonnyal. Nettó 400ból eléldegél az ember, ha már tehermentes kertesház megvan, de arra össze is kell szedni a pénzt.
Válasz erre 

2017.06.15. 17:40:12

@bron32: "6 millióért 55 m2-es téglalakást"
haha.. ez aranyos :) most veszem a házat vidéken, ami nem dől össze és 50 év alatt van, az 30 körül kezdődik.
új építésü lakás megyeszékhelyen 22 m, új építésű ikerház, kb 30m, ház új kb 40m-től.
családi házaknál
egy telek itt kb 15m, amin nincs semmi, 40-50 éves bontásra itélt ház kb 20, lakható, de inkább lebontanád az 25m, jó alap a felújításra, befejezésre, kb 30m.
Ez az olcsó vidék.. jó, nem alföld közepe, de nem is Győr. Szóval igen.. tanyát a semmi közepén kapsz 6m-ért, nade mit csinálsz ott, ha nem tetszik a nomád élet?
Én elhiszem, hogy egy zsákfaluban, vagy a legközelebbi várostól 20km-re kapsz valamit 6m-ért, de hogy megyeszékhelyen (munkahely közelében) 6m-ért semmit, még külterületi telket se nagyon.
Válasz erre 

11110000 2017.06.15. 19:03:38

@okostojas007:
Nem mindegy, hogy ez a vidék Budapesttől 10 km vagy 150.

"új építésü lakás megyeszékhelyen 22 m, új építésű ikerház, kb 30m, ház új kb 40m-től."
Azért ne feledd el, hogy pl. Salgótarján meg Békéscsaba is megyeszékhely. Keress rá az ottani árakra.
A többi is ugyanekkora hülyeség, amiket írsz. Max. Budapest közvetlen környékére igaz, vagy még arra sem.

Menj el pl. Mezőkövesd (Budapesttől 130 km, az M3 mellett) környéki falvakba, 6 millióért teljesen jó állapotú kertes házat kapsz, gondozott kerttel, nem bozóttal meg dzsumbujjal. 2-5 ezres lélekszámú településeken, akár azoknak a központjától pár száz méterre, jó infrastruktúrával (a kapuig műút, vízvezeték, csatorna, gázfűtés, vonalas telefon, bár ma ez már nem szempont) nem tanyán és nem zsákfaluban. A kertben termő gyümölcsfákkal.
Tudom, egyik haverom nemrég vett arra egy ilyet, 4,8 milláért, a ház maga 120 négyzetméter, a telek több mint 1000. A falu közepén. A legközelebbi város 7 km, napi kb. 10 buszjárattal.
A benne élő öregek meghaltak, a gyerekeik városon élnek és nem akarnak visszaköltözni falura, és arrafelé elég sok ilyen ház van.
Mivel Mezőkövesden ott a Zsóry fürdő (meg a világverő kézilabda- és focicsapat), valamint kb. 20 km a Tisza-tó, meg közel a Bükk (Noszvaj, Szomolya, Eger, Bogács - lehet menni kirándulni, horgászni, cseresznyét enni, lekvárt főzni, borozni, ki mit akar) egészen jó a hely.

Attól tartok, nagyon el vagy te tájolódva.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2017.06.16. 01:12:56

A "majd hívlak"/ "majd beszélünk" egy tipikus női lezárás, hiszen 99%-ban nő dönt (így ő zárja le ilyen szöveggel az egészet).
Válasz erre 

bron32 2017.06.16. 12:30:47

@okostojas007:

250-400 ezret írtam, tehát 250 az alsó határ, és ez csak a férfi fizetése, bár az igaz, ez így sem elég törlesztőrészletre, 2 kocsira vagy nagy kertes házra. De vannak olyan körülmények (tehermentes lakás, 1 autó, 1 gyerek), amikor elég a kényelmes élethez az is, ha a férfi 250-300-at keres, meg persze a nő is valamennyit.

„igenis kell a kertesház és a 2 autó”

Neked lehet. Én biztosan nem dolgoznék napi 2 órával többet azért, hogy eggyel több szobám legyen vagy eggyel több autóm. Főleg nem csinálnék olyat, amit nem szeretek vagy ami miatt a szabadidőmben hívogatnak.
Szabad ember vagyok, nem a saját személyiséghibáim vagy a tárgyaim rabszolgája.
Válasz erre 

bron32 2017.06.16. 12:36:25

@okostojas007:

Ugyanis sokan nem a saját valós szükségleteik miatt güriznek a nagy autóért, meg a nagy házért, hanem hogy lehessen vele villogni.
Aztán ott tartanak, hogy 400 ezerből se tudnak megélni, ráadásul a maradék szabadidejüket is fűnyírással, meg takarítással töltik.
Válasz erre 

2017.06.16. 15:23:16

@11110000: írtam, hogy megyeszékhely.. látom nemigazán sikerült elolvasni, ahogy az is látszik, fogalmad sincs az árakról.
én most VESZEK inagatlant, nem a csak nézelődöm, már vételi ajánlatot is többet tettem, csak mindig más okból nem sikerült megvenni a kinézett házat. Én elhiszem hogy a zsákfaluban a pusztában kapsz tanyát 5m-ért, de nagyobb városban annyiért semmitse.
Válasz erre 

11110000 2017.06.16. 16:00:35

@okostojas007:
Én is írtam megyeszékhelyet is, mondjuk Salgótarjánt és Békéscsabát.
Attól tartok, kettőnk közül nem én vagyok az, akinek fogalma sincs az árakról.

Írtam példákat, baromka, se nem zsákfalu, se nem tanya, és a legközelebbi városhoz is közel van, jónak mondható buszközlekedéssel, kár, hogy nem tudsz olvasni, ezért hajtogatod tovább az alaptalan faszságaidat.
Válasz erre 

2017.06.16. 16:44:41

@bron32: a fűnyírás nekem kikapcsolódás, de van ember, kinek nincs rá igénye, hogy kertesházban lakjon. Viszont azt nem hinném, hogy nincs igény arra, hogy 1 családban legyen a gyerekeknek külön szobájuk (pl egy tizenéves fiút és lányt összezárni merész dolog, elég sok konfliktus lehet, ha nincs külön szoba). Nem hiszem, hogy aki ne tehetné meg, az ne tenné. Vagy ilyen pl a két fürdőszoba egy nagyobb családnál, mi 6-an voltunk, hidd el, volt értelme.
Válasz erre 

2017.06.16. 16:46:41

@11110000: értem, tehát hazudnak a hírdetések és az eladók, és én hülye vehettem volna 6m-ért bármit, de ehelyett 40ért veszek. ok :)
Válasz erre 

11110000 2017.06.16. 23:07:47

@okostojas007:
Szerinted egy átlag magyar faluban ki a fasz fog interneten hirdetni?
Válasz erre 

11110000 2017.06.16. 23:13:41

@okostojas007:
Egyébként igen, vehettél volna.
Ha érdekel, az adott faluban, amiről beszéltem, simán legalább 3 házat tudok neked bőven 6 millió alatt (darabonként; nekem is ajánlottak többet, amikor az említett haveromnál voltam lent egy hétvégére; említettem az infrastruktúrát is).
Nem tanya, nem zsákfalu, nem 20 km a legközelebbi város, és nem napi 2 buszjárat van. A házak pedig rendben vannak, kb. egy tisztasági festés után azonnal költözhetőek. Kerttel.
Igaz, írtam, hogy Budapest 140-150 km, bár az autópálya 10 km-en belül elérhető.

Szóval igen, ha 40-ért veszel, és nem fontos Pest közelsége, akkor bizony te vagy a hülye.
Válasz erre 

2017.06.18. 00:20:02

@11110000: szerinted a megyeszékhely az magyar falu?
Válasz erre 

2017.06.18. 00:25:57

@11110000: fogd már fel, hogy nem érdekel a városktól 10-20 km-re lévő zsákfalu, mert ha oda költöznék, csődbe mennék. arról nem is beszélve, hogy a te 6 milliós 60 éves házadra kb 5-6 milliót egyből rá kéne költeni, hogy normálisan lakható legyen, de mivel fogalmad sincs az egészről így csak kapálózól.
ingatlan.jofogas.hu/komarom-esztergom/tatabanya/haz?st=s

nézz már szét, de ne a télíesített üdülőket és külterületi ingatlanokat, hanem egy egyszerű nem 60 éves házat egy VÁROSBAN.
Vannak emberek , ahol igény a csatornázás, internet, etc..
Válasz erre 

2017.06.18. 00:30:10

@11110000: fontos pest közelsége, mert a külföldi népekkel találkoznom kell, ráadásul a család fele már nem itthon él, viszont nincs most 100 millám budai családi házra. Még mindig a zsákfaluval kapálózól, de nemigazán érted, hogy nem mindenki akar kinn lenni a pusztában, távol az infrastruktúrától. A hatalmas érvrendszered alapján Detroit-ban a gettóban kéne házat venni, mert ott most 1$. Valahogy még se tolonganak arrafele se a népek.
Válasz erre 

11110000 2017.06.19. 13:56:08

@okostojas007:
Nem tehetek róla, hogy nem tanultál meg olvasni. Kérd számon anyádékon meg a tanáraidon.

"nem érdekel a városktól 10-20 km-re lévő zsákfalu"
Hát seggfejkém, nem is arról volt szó.
Kár, hogy funkcionális analfabéta vagy, de hogy ezt miért kell minden hozzászólásodban bizonygatnod, azt nem értem. Elsőre is elhittem, mivel eléggé süt minden sorodból.
Válasz erre 

Drednaught 2017.07.05. 18:02:47

Zárásul: "Majd hívlak"!

Teljesen jogos ez a kritika, már ha valóban vannak, akik ezt elsütik.
Illik a randi végén a nő szemébe mondani, hogy ne is reménykedjen a folytatásban.
Válasz erre 

2017.07.11. 19:29:36

@qwertzu: te ilyen melóhely mellett meg az a megoldás hogy NE AKARJ magánéletet meg családot tartani magadnak, bizonyára jól megfizetik amiért lemondasz ezekről azért vállalta el, akkor meg ne panaszkodj.
Válasz erre 

2017.07.11. 23:26:37

@okostojas007: mondjuk pl nem kell pestre költözni nagyokos, de megnézem azt te mikor van 30 gurigába egy békásmegyeri panel vagy egy lefingott zuglói vagy erzsébeti kockaház.
Jó lesz az 10 millió körül is, aztán többet ne akarj mint amit bírsz ugye?!
Válasz erre 

2017.07.11. 23:37:38

@nem várt fordulat: ott a tróger álláshirdetések egész özöne, az elég jó statisztika kispajtás, benne meg ha találsz olyat te egy sima melósnál, hogy nettó 250 kezdő alapbér, akkor elkezdhetsz tapsolni :D
Az BRUTTÓ 250 amivel manapság dobálóznak, hülyegyerek, de az nettóban jó ha 166 ezer, ahhoz a 250-hez bruttó 400e kéne, szerinted melyik fasz vállalkozás fizet ennyit egy ember után?!
Azt most hagyjuk, hogy egy bkv épp szarban van és nem megy kutya se oda szopni a kormány mögé nettó 200e ft-ért se.
Az meg nem embernek való hosszútávon mikor egy maszeknak napi 12 órát szopódsz és havi 220 órákból jön össze a vállalható bér.
Válasz erre 

2017.07.12. 02:30:55

@Valakiateleprol: látom megjött a másik nagyokos, aki még sohase látott pest közeli ingatlant, szétnézett kis falujában, azt elböfögte magát, hogy itten minden occcsó. Vicces gyerek még meg is magyarázza, hogy hol kéne laknom. A 60-70 éves kockaházzal meg csinálj amit akarsz, kösz nem.
Válasz erre 

Burgermeister 2021.01.22. 07:40:31

@:
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Prestige

Életmód - Divat - Utazás

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard